Pesti Srácok

Munkát akart ajánlani az ex MSZP-s Novozánszki Fanninak

Munkát akart ajánlani az ex MSZP-s Novozánszki Fanninak

Az előzetesben ülő B. László egykori ügyvédje – egyben nagybátyja – elárulta a Blikknek, hogyan látta az ominózus nap eseményeit volt ügyfele, aki feloldotta őt a titoktartás alól. Az fővárosi MSZP egykori jelöltjének vallomása szerint november 20-án, az eltűnése – és a rendőrség gyanúja szerint egyben halála – napján azért kereste fel Fannit, hogy bevegye őt a cégébe.

„Azért ment a lakására, mert alkalmazni akarta Fannit. A lány munkanélküli volt, és Laci fel tudott volna venni utána állami támogatást” – mondta Brodmann Péter, aki szerint ez is azt bizonyítja, hogy a férfinak élve többet ért a lány, mint holtan. Az ügyvéd hozzátette: Lászlónak a Fannival közös ismerősük mondta meg, hova vigye a lányt.

– magyarázta az ügyvéd. Egykori védence azt mondta Brodmannak, hogy ezek után az autójába tette a magatehetetlen Fannit. Ekkor készített róluk felvételeket a biztonsági kamera. Azt soha nem is tagadta, hogy ő látható a fotókon a magatehetetlen lánnyal. Végül elment a megadott helyre, átadta Fannit, majd László elutazott Siófokra. Többet az ügyről nem tud. Az ügyvéd szerint az sem lehetetlen, hogy Fanni még életben van. A család ügyvédje szerint azonban „ez egy életszerűtlen zagyvaság”. Szerinte ugyanis több ponton is lehet cáfolni az elhangzottakat.

PestiSracok facebook image

Forrás: Blikk, fotó: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.