Pesti Srácok

Nem szarrágó vagyok, kapol hatszázat - Fiktív számlákkal csapolná szervezete pénzét az ÖRO elnöke (HANGFELVÉTEL)

Az MNO.hu arról ír, a birtokukba került hangfelvétel tanúsága szerint Balogh János, az Országos Roma Önkormányzat elnöke fiktív kampányrendezvényeket akart lepapíroztatni egy ibrányi rendezvénytechnikussal, a kiállított számlák után pedig pénzt osztott volna vissza, mindezt az ÖRO kasszájából, azaz adóforintokból. Az MSZP-közeli roma vezető konkrét összegekről is beszél, hárommilliós fiktív számlák kiállítása esetén például úgy fogalmaz, "gondold át, figyelj ide, lásd, hogy nem szarrágó vagyok, akkor kapol hatszázat. Tisztán. De hidd el nekem 12 százalékkal csinálják Pesten.

A portál által megszerzett felvételeken az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke az ibrányi rendezvényszervezőt akarta arra rábeszélni, adjon fiktív számlát színpad-, és hangsosításbérlésről, különféle szabolcsi kampányrendezvényeken. Mint Balogh kifejti, „nyilván több településen kellene csinálnunk kampányt papíron. Papíron. Nem kell megcsinálni semmit.” Az ÖRO elnöke azt is elmondja, az ellentételezés az ORÖ pénzéből valósulna meg. A módszerről Balogh elmondja,

Balogh ugyanakkor megjegyzi, az ÖRO gazdasági igazgatójának meg kell írni, hogy „elnök úrral egyeztetve”.

PestiSracok facebook image

A hangfelvételen Balogh arról is beszél, mások, például a „pestiek”, hasonló munkát mennyiért végeznek. Őket ugyan nem ismeri, de állítása szerint „10-12 százalékért csinálják, mindennel együtt, áfásan”. Az MNO.hu cikke föleszi, az ORÖ elnöke jól ismerheti a mechanizmust, mert arról is beszél, „én amikor régen számláztam, áfáért, megmondom őszintén, ugye, akkor még 25 százalékos volt az áfa, akkor én féláfáért áfáztam, nem titok”. Az ibrányi rendezvényszervező esetében ugyanakkor Balogh úgy gondolja, a három és fél millió forint 15 százalékát adná vissza, „később pedig, amikor a településen romanap lesz, akkor majd úgy ad pénzt, zsebbe, hogy nem is kér érte számlát”. Az összeget is megfogalmazza, amikor a hangfelvételen elmondja, „ha ötszázat kapol kereken? Hármat (milliót) visszahozol nekem.” Amikor a rendezvényszervező nem áll kötélnek még százezerrel megtoldja a beígért „zsebbpénzt”. Mint fogalmaz, „gondold át, figyelj ide, lásd, hogy nem szarrágó vagyok, akkor kapol hatszázat. Tisztán. De hidd el nekem 12 százalékkal csinálják Pesten.”

A beszélgetésben a nagypolitika is előkerül, amikor az MSZP-közeli Balogh nem is tagadja szocialista kapcsolatait, bár elmondása szerint egyéniben a 2-es Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei választókerület fideszes elöltjét támogatja, mivel súlytalannak tartja a DK színeiben induló Helmeczy Lászlót és a Jobbikot is. Mikor a rendezvénytechnikus, Tóth Zoltán nemet mondott az ajánlatra, Balogh János közölte, hogy keres mást.

Az MSZP gyorsan reagált az MNO.hu cikkére, amelyben azt írják, "a cikkben szereplő Balogh János soha nem volt, és nem is lesz az MSZP tagja. Az Országos Roma Önkormányzatnak nincs MSZP-s delegáltja. Az MSZP - a Magyar Nemzet cikke alapján - feljelentést tesz Balogh János ellen."

A teljes cikk itt olvasható.

Forrás: MNO.hu/MTI, fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.