Pesti Srácok

Újabb megélhetési rettegőbizottság köpköd Magyarországra az EU-ból

Újabb megélhetési rettegőbizottság köpköd Magyarországra az EU-ból

Elfogadta a magyarországi helyzettel kapcsolatos véleményét szerda délelőtt az Európai Parlament (EP) alkotmányügyi bizottsága (AFCO), a nagy többséggel megszavazott dokumentum szerint "mély aggodalomra" adnak okot a közelmúltbeli fejlemények az országban. Aggasztónak nevezték az alkotmányos rendszer működését, az igazságszolgáltatás és más intézmények függetlenségét, illetve a véleménynyilvánítás, a sajtó, a gyülekezés, az egyesülés és a tudományos élet szabadságát, az egyenlő bánásmódot, a szociális és a kisebbségi jogokat, valamint a migránsok, menedékkérők és menekültek emberi jogait

A 15 igen szavazattal, négy ellenében, öt tartózkodás mellett jóváhagyott dokumentumban hangsúlyozták, Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós alapértékek súlyos megsértésének kockázata, ezért indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítása. Az elfogadott szövegben aggasztónak nevezték a közelmúltbeli magyarországi intézkedéseket, amelyek - mint írták - veszélyeztetik egyebek mellett az alkotmányos rendszer működését, az igazságszolgáltatás és más intézmények függetlenségét, illetve a véleménynyilvánítás, a sajtó, a gyülekezés, az egyesülés és a tudományos élet szabadságát, az egyenlő bánásmódot, a szociális és a kisebbségi jogokat, valamint a migránsok, menedékkérők és menekültek emberi jogait. Kiemelték, hogy az AFCO osztja a Velencei Bizottság által korábban megfogalmazott aggályokat, és úgy véli, hogy ezek közül többet azóta sem sikerült orvosolni. Rámutattak, hogy minden tagállamnak tiszteletben kell tartania a közös alapértékeket. Továbbá arra is kitértek, sajnálatos, hogy „

A szakbizottságban még januárban vitáztak a magyar helyzetről. A téma azért volt napirenden, mert az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) készülő magyarországi különjelentéséhez mások mellett az AFCO is csatolni fogja a véleményét. A várhatóan júniusban szavazásra bocsátandó különjelentés ősszel kerül majd az Európai Parlament plenáris ülése elé, mely adott esetben ennek alapján kezdeményezheti az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását Magyarországgal szemben a jogállamisági elvek megsértése miatt. A LIBE jelentéstervezetéhez az EP alkotmányügyi, kulturális és oktatási, költségvetés-ellenőrzési és nőjogi szakbizottsága is csatolni fogja a véleményét.

PestiSracok facebook image

A hetes cikk olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely - az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén - végső soron akár az érintett állam szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagország egyhangú támogatására van szükség, amit elemzők szinte kizártnak tartanak.

Schöpflin György, a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője az ülés után magyar újságíróknak nyilatkozva kijelentette, az EP szakbizottságának szövege egy kitalált Magyarországról szól, tartalma nagyon messze van a valóságtól. Véleménye szerint a jelentés nagyon erős Fidesz ellenes szellemben született, amely kiváló anyagot biztosít a közelgő magyarországi választásokhoz, ugyanis egyértelműen igazolja a magyar Állítsuk meg Brüsszel elnevezésű kampányt. Véleménye szerint a szöveg bizonyíték arra, hogy miért kell megállítani Brüsszelt, ha ugyanis egy szakértői csoport nem a tényekből indul ki, akkor azt valóban le kell állítani. Meglátása szerintszinte valamennyi tagállamban vetődnek fel jogi problémák, azonban Lengyelország és Magyarország kerül csak napirendre, rajtuk kívül egyetlen más tagországgal sem foglalkoznak. Ha nem Magyarországról lenne szó, akkor egy ilyen szöveg elfogadása elképzelhetetlen lenne - tette hozzá.

Forrás: MTI; fotó: theparliamentmagazine.eu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?