Pesti Srácok

A Jobbik ugyanolyan válságot él át, mint az LMP a 2014-es pártszakadás előtt

A Jobbik ugyanolyan válságot él át, mint az LMP a 2014-es pártszakadás előtt

Farkas Örs politikai elemző szerint a mostani parlamenti választáson baloldali voksokkal tudta megőrizni szavazatszámait a Jobbik. Az elemző az M1-en elmondta: a 2018-as választásnak – miként Európa más országaiban, úgy Magyarországon is – a migráció volt a központi témája. Ennek nyomán Európa-szerte megerősödtek a jobboldali, szélsőjobboldali pártok, a Jobbiknál viszont ennek nyoma sem volt.

Farkas Örs szerint, amin most a Jobbik keresztülmegy, hasonlít az LMP-ben 2014-ben végbement átalakuláshoz, amely nyomán a párt kettészakadt a „Schiffer András-féle és a másként gondolkodók” vonalán. Most a Jobbikban Vona Gábor egy néppárti vonalat képvisel, és az elemző meglepőnek nevezte Mirkóczki Ádám szavait, miszerint nem hallott a párton belül olyat, hogy ezzel probléma lenne.

Az MSZP-Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció kapcsolatáról Farkas Örs azt mondta: Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke volt az, aki korábban szétszakított egy húsz éve fennálló politikai erőt, az MSZP-t, és teljesen szembefordult korábbi pártjával. Az elemző szerint Gyurcsány Ferenc most is arra törekszik, hogy a baloldal egyedüli meghatározó szereplője legyen, ezért úgy véli, az MSZP-s Kunhalmi Ágnes hibát követ el, ha újra „betolja” Gyurcsány Ferenc alá az MSZP-t.

MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?