Pesti Srácok

Elemzők szerint karizmatikus vezetőre van szüksége az ellenzéknek

Elemzők szerint karizmatikus vezetőre van szüksége az ellenzéknek

A hódmezővásárhelyi időközi választás hiába adott reményt az ellenzéknek, nem tudott egységet kialakítani, és nem volt olyan karizmatikus vezetője, aki fel tudta volna venni a versenyt Orbán Viktorral - fejtette ki Csizmadia Ervin politológus, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója és Pulai András, a Publicus Intézet vezetője az InfoRádió választási műsorában.

Pulai András szerint a választókerületek polarizáltabbak lettek:

Szerinte a tartalmi politikát kellene újragondolni. Pulai András szerint is fontos a tartalmi politizálás, de amíg együttműködési szövetségi politizálás nincs, addig hiába értenek tartalmilag egyet. Csizmadia Ervin elmondta, hogy a hódmezővásárhelyi választás előtt hitetlen volt az ellenzék, kapott egy impulzust, utána kezdték felépíteni a stratégiát, de csak ennyi jött ki belőle. Pulai András úgy látja, hogy a személyes ellentéteken érdemes lenne átlépni, az identitásbeli problémákon érdemes lenne faragni. Ha ezeken túl tudnának lépni, akkor jó eséllyel tudnának valamit építeni a következő négy évben, de ezt már holnap el kell kezdeni. Az MSZP számára ez az eredmény mindenképp kudarc Pulai András szerint.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá. Az elemzők szerint egy nagyobb ellenzéki párt kell. Csizmadia Ervin szerint bárki is kerül az MSZP élére, az a kérdés, hogy alkalmas lehet-e egy nagyobb ellenzéki egység vezetőjének. Pár évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc volt az, aki egy nagy ellenzéki párt létrehozását vizionálta - mondta a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója.

- tette hozzá.

- mondta Pulai András.

Forrás: infostart.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.