Pesti Srácok

Gyurcsány embere lett a Repülőszövetség sírásója?

null

Teljes csőd kényszerítheti földre a 108 éves Magyar Repülőszövetséget, a helyzet olyan drámai, hogy a kilábalás szinte reménytelennek tűnik. A nagy elődök és dicső időszakok után a szövetség mára csődhelyzetbe került, kifizetetlen számlák sokasága miatt a hazai repülősportok és sportágak is nehéz helyzetbe kerültek. A szövetségnél már végrehajtások is indultak a tartozások miatt. Pikáns, hogy a Magyar Repülőszövetséget az a Mészáros László irányítja, aki Gyurcsány Ferenc pártjában, a DK-ban politizál. A szervezetre és Mészáros munkájára rálátó repülősök szerint Gyurcsány embere ásta meg a sírját a 108 éves szövetségnek.

A Magyar Repülő Szövetség 1910 februárjától eredezteti fennállását. Az eltelt, közel száztíz év számtalan, elévülhetetlen eredménnyel, a hazai repülés fejlesztésével, sporteredményekkel és tragédiákkal is járt. A Repülőszövetség neve sok évtizede összeforrt a Budaörsi repülőtérrel, amely az ország legrégebbi, nemzetközi repülőtere. A nagy elődök és dicső időszakok után, az MRSZ mára csődhelyzetbe került, kilábalása reménytelennek tűnik. De hogyan is jutott ez a jobb sorsra érdemes sportági szakszövetség ilyen helyzetbe?

A szervezetre és Mészáros munkájára rálátó repülősök szerint Mészáros László elnök 2012-es megválasztása óta egyszemélyes döntéseivel vezette szakadékba az amúgy is nehéz helyzetben lévő szövetséget. "A Demokratikus Koalíció oszlopos, százhalombattai embere diktatórikus döntéseivel eleinte csak a belső anarchiát, a szervezet leépülését produkálta, majd a meggyengült, lecsökkent tagságú MRSZ az ő vezetésével százmilliós vesztes perek után csődhelyzetbe került" - nyilatkozta egy forrásunk.

Időközben a Budaörsi repülőtér üzemeltetését is botrányos körülmények között kellett visszavonnia a Nemzeti Vagyonkezelőnek a sok évtizede azt koordináló szövetségtől, mert tarthatatlan állapot alakult ki a műemléknek minősített, hatalmas és értékes ingatlanon is."A 2017-es évben a gyorsan fogyó tagság által célzottan befizetett, a Nemzetközi Repülőszövetség felé továbbítandó tagdíjak az MRSZ berkeiben eltűntek, nem jutottak el a nemzetközi szervezethez. A sportolók csak utólag ébredtek rá, hogy emiatt minden, az elmúlt évben nemzetközi versenyeken, EB-ken és VB-ken, vagy kupaversenyeken elért eredményeiket az érvénytelenítés veszélye fenyegeti, a Magyarországon rendezett hasonló versenyek pedig szintén így járhatnak. Az elveszített perek utáni végrehajtások következtében a szövetségnek a Dagály utcában lévő irodái is kalapács alá kerültek. A Budaörsi repülőtéren és az irodákban lévő ingóságok további sorsáról, amelyekre immár nincs szükség, de tárolni, raktározni sem lehet, egyelőre nem lehet tudni" - ismertette informátorunk.

PestiSracok facebook image

Megtudtuk, a szorongató csődhelyzetben az elnökség, Mészárossal egyetemben, ez év februárjában lemondott, ezzel egyidejűleg a felügyelő bizottság is visszaadta a mandátumát. A kifizetetlen és kifizethetetlen tartozások további sorsa ugyan nyitott kérdések sorát villantotta fel, de a vezetőség lemondásával az MRSZ előtt nemrégiben mégis megjelent a délibáb, hogy megszűnés helyett, Mészáros nélkül egy új, épkézláb irányítással talán kilábalhat a bajból. Információink szerint a március 24-re kitűzött közgyűlés azonban meg sem lett tartva, mert az elnök visszavonta a lemondását, valós indoklás nélkül.

Miután a hazai repülősportok idei éve és a sportágak elkövetkező időszaka bőven adhat okot az aggodalomra, a PestiSrácok.hu oknyomozásba kezdett, részletesen is megpróbáljuk feltárni, hogy a Magyar Repülőszövetség hogyan került csődhelyzetbe és mi lehet a megoldás. Cikkünket folytatni fogjuk!

A vezető képen Mészáros László MRSZ elnök látható. Fotó: TV2

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.