Pesti Srácok

Így szavazz a komcsidra: a DK haláladót, az LMP durva ingatlanadót vezetne be kormányra kerülésük esetén

Így szavazz a komcsidra: a DK haláladót, az LMP durva ingatlanadót vezetne be kormányra kerülésük esetén

Bauer Tamás volt SZDSZ-es politikus, ma már DK-s bőrbe vedlett hegyvidéki veterán képviselőjelölt haláladó (szebben kifejezve, örökösödési illeték) bevezetéséről beszélt, többek között a vele készített Hegyvidék TV interjúban. Az örökösödési illeték bevezetésével számtalan családra szabnának ki több millió forintos adóterhet. Sokan örültek annak, hogy az LMP jelöltje marad állva a fideszessel szemben a Belvárosban. Ők valószínűleg nem olvasták az LMP programját, mivel az LMP vaskos ingatlanadót vezetne be. A "ragyogó ötletről" a Spíler számolt be csütörtökön.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége egy szembesítő szórólapot is csinált Bauer Tamás felháborító ötletére válaszul, amire Bauer háborodott fel, majd magyarázkodásba kezdett Facebook oldalán. Egy esetleges baloldali kormány esetében tehát visszaállítanák az egyenes ági leszármazottak örökösödési adóját. Ez pedig egész konkrétan a hegyvidéki polgárok számára a megörökölt lakásokra, házakra, vagy telkekre nézve sokmilliós adóterhet jelentene.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének szórólapja – Fotó: Facebook
PestiSracok facebook image
Az LMP vagyonadó gondolata viszont nem titok, az ötletet a liberális párt a legfrissebb választási programjában is megemlíti, alapprogramjukban úgy fogalmaznak: „egységes és kötelező értékalapú ingatlanadót vezetünk be”. A Spíler emlékeztet, korábban részletes javaslatokat is közzétettek az ingatlanadó bevezetésének módjáról. A Zöld Fordulat nevet viselő tervezet alapján egy 50 négyzetméteres belvárosi lakásra kivetett ingatlanadó átlagosan havi 12500 (!) forint lenne, azaz évi 150 ezer forintot jelentene. Az LMP-s koncepció a lakás értéke alapján határozná meg az adó mértékét. Egy 50 milliós lakáshoz 3 ezrelékes adókulcsot rendelnének. A 12500 forintos számítás azért állja meg a helyét, mert a Belvárosban már a négyzetméterenkénti 1 millió forintot is eléri az ingatlanok ára.
Vezető kép: Facebook.com
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.