Pesti Srácok

Kis párttá zsugorodna az MSZP a parlamentben, ha önálló Párbeszéd frakció alakulna

Kis párttá zsugorodna az MSZP a parlamentben, ha önálló Párbeszéd frakció alakulna

Továbbra sem mehet biztosra az MSZP azzal kapcsolatban, hogy végül nem alakít önálló frakciót a Párbeszéd, amely csak a szocialistákkal állított közös lista segítségével jutott be a parlamentbe. Bár Karácsony Gergely tegnap bejelentette, hogy amit a „változás szövetsége” a kampányban közösen képviselt, azt az Országgyűlésben is együtt kívánja megjeleníteni, ezért az MSZP–Párbeszéd-frakciószövetségben politizál majd, kitért arra is, hogy annak jogi és technikai részletein dolgoznak még.

A frakciószövetség vezetőjévé választott szocialista Tóth Bertalan ugyanakkor elismerte, hogy a jogi részletekről hétfő reggelig döntenek, azaz csak akkor derül ki, hogy önálló frakciója lesz-e az MSZP-nek és a Párbeszédnek. Tóth szerint ugyanakkor a parlamenti munkában képviselni fogják azokat a választókat, akik az MSZP–Párbeszédre szavaztak, illetve azt a 2,5 millió embert is, akik változást akarnak.

A Magyar Idők a napokban számolt be arról, hogy a szocialisták attól tartanak: Karácsony Gergelyék külső segítséggel végül önálló frakciót alakítanak. Ismert, az MSZP–Párbeszéd húsz mandátumot szerzett az április 8-i országgyűlési választáson, a húsz politikusból 16 szocialista, három a Párbeszéd, egy pedig a Magyar Liberális Párt tagja. Mivel önálló frakció alakításához legalább öt képviselő szükséges, a Párbeszéd jelenleg ezt nem tehetné meg. Ám ha a liberális Bősz Anett, illetve az Együtt ugyancsak egyetlen mandátumhoz jutott politikusa, Szabó Szabolcs csatlakozna hozzájuk, úgy már önálló képviselőcsoportot hozhatnak létre Karácsonyék.

Ebben az esetben súlyos presztízsveszteséget szenvednének el a szocialisták, akik így csak tizenhat fős saját frakcióval rendelkeznének, noha az előző ciklusban 28 képviselőjük volt az Országgyűlésben. Az már csak a hab a tortán, hogy az MSZP-vel állított közös lista nélkül az egyszázalékos támogatottságú Párbeszéd be sem jutott volna a parlamentbe, így viszont a korábbi egyről háromra növelték képviselőik számát.

PestiSracok facebook image
Magyar Idők
Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.