Pesti Srácok

Miniszterelnöki kormányirodát hoznak létre

null

Orbán Viktor miniszterelnök alá tartozik és az ő közvetlen irányításával működik majd egy új közigazgatási egység, a Miniszterelnöki Kormányiroda, amely a kormány döntéseinek előkészítését és végrehajtását felügyeli - mondta el a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter pénteken az RTL Klub Híradójának.

Rogán Antal közölte: a kormány kabinetstruktúrában dolgozik majd, az eddig stratégiai és gazdasági kabinet mellett kiemelt szerepet kap a nemzetbiztonsági kabinet Pintér Sándor belügyminiszter vezetésével. A Lázár Jánost a Miniszterelnökség élén váltó Gulyás Gergelyről úgy fogalmazott:

Rogán Antal szerint nem azért kellett változtatni a kormány összetételén, mert egyes területek nem voltak sikeresek. Minden kormányzati ciklusnak vannak új céljai – mondta, hozzátéve: amikor a kormányfő elbúcsúztatta kormányának tagjait a választás után, azt mondta, sikeres négy év áll mögöttük. Rogán Antal úgy értékelt: sok célt sikerült teljesíteni, 2010-től az ország felzárkóztatását, a gazdasági válság kezelését; az elmúlt négy év legfontosabb eredményének pedig a határok megvédése mellett a foglalkoztatottság jelentős növelését nevezte a miniszter.

Magyar Idők; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.