Pesti Srácok

Molnár Gyula: A DK és az LMP bundázott a választáson

Molnár Gyula: A DK és az LMP bundázott a választáson

Az elemzőknek bocsánatot kell kérniük a baloldali szavazóktól, mert elhitették, hogy a magas részvételi arány mögött az ellenzék sikeres mozgósítása áll – hangoztatta Molnár Gyula szocialista ex-pártelnök a Magyarország 2018-2022 című konferencián. Továbbá vádolta a Gulyás Márton-féle Közös Ország Mozgalmat, mivel állítása szerint felméréseik folyamatosan az ellenzék megosztottságát mutatták be. Molnár élesen kritizálta a DK-t és az LMP-t is, mivel „bundáztak, és nem 2018-ra, hanem már 2022-re készültek”.

Mint arról az Index.hu tudósítója beszámol, Molnár Gyula leköszönő MSZP-elnök és Gulyás Gergely, az előző ciklus végének Fidesz-frakcióvezetője a Friedrich Ebert Alapítvány és a Political Capital Magyarország 2018-2022 című konferenciáján értékelték a választást. Gulyás a vitában arról beszélt, végig hitt a stabil többségben a kampányidőszak alatt, de semmi esélyt sem adott az abszolút többség megszerzésének. Úgy látta a kampányban a migráció veszélyeinek hangsúlyozása mellett, az ország gazdasági eredményeinek kiemelése hatott leginkább a választókra. Molnár Gyula szerint ugyanakkor minden idők legaljasabb kampánya zajlott, szerinte „minden egyes elköltött ellenzéki forintra száz forint fideszes kampánypénz jutott. Az ex-elnök szerint az elemzőknek bocsánatot kell kérniük az emberektől, mert elhitették, hogy a magas részvételi arány mögött az ellenzék sikeres mozgósítása áll. Molnár vádolta a Gulyás Márton-féle Közös Ország mozgalmat is, mivel állítása szerint felméréseik folyamatosan az ellenzék megosztottságát mutatták be. Molnár élesen kritizálta a DK-t és az LMP-t is, mivel „bundáztak, és nem 2018-ra, hanem már 2022-re készültek”.

Gulyás Gergely azt is hangsúlyozta, egyetlen "balliberális" szakértő sem kérdőjelezte meg a választások végeredményét, mint hozzátette, széleskörű jogorvoslati lehetőségek állnak rendelkezésére azoknak, akik visszaéléseket gyanítanak. Újságírói kérdésre arról is beszélt, a kamupártokkal kapcsolatos problémákat csak részben oldották meg. Megjegyezte, korábban azt gondolta, a szabály, amely szerint az egyszázalékos eredményt el nem érő pártok vezetői vagyonukkal felelnek az állami kampánypénzekért, kellő elrettentő erővel bír, majd elismerte, ebben tévedett.

Forrás: Index.hu; fotó: MTI;

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.