Pesti Srácok

Normatív támogatással élt vissza egy alapítványi iskola Szabolcsban

Normatív támogatással élt vissza egy alapítványi iskola Szabolcsban

A tanulók után járó normatív támogatással élt vissza egy alapítványi iskola vezetése Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hat ember ellen javasol vádemelést - közölte a hatóság észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Simon Béla elmondta, a leleplezett bűnszervezet alapítványi iskolát működtetett annak érdekében, hogy támogatáshoz jusson. Érettségi vizsgára felkészítő oktatást hirdettek felnőtteknek és személyenként ötezer forintért vásárolták meg mintegy négyszáz állítólagos tanuló adatait. Akinek szüksége volt rá, kilencvenezer forintért vehetett például érettségi bizonyítványt magának – ismertette a sajtóreferens. A normatívák jogtalan elszámolásához hamis jelentkezési lapokat és osztálynaplókat gyártottak, amivel félrevezették a támogatást folyósító szervet. Az illegális pénz a bűnbanda cégéhez vándorolt, adminisztratív szolgáltatásról, valamint üzleti tanácsadásról szóló fiktív számla ellenében.

A NAV az iskola tizenhat telephelyén tartott házkutatást, szemlét és lefoglalást. A szemlék alkalmával videofelvételt készítettek a meglepett oktatóról és a csaknem üresen tátongó osztálytermekről. A nyomozók bankszámlát foglaltak és ingatlant zároltak, így a költségvetést ért mintegy húszmillió forintos kár teljes mértékben megtérült. A jelentős vagyoni hátrányt okozva, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádolt bűnbanda tagjaira akár tizenhat év börtönbüntetés is várhat. A nyomozók az ügyben két férfi és négy nő ellen javasolnak vádemelést – tette hozzá a szóvivő. Simon Béla megjegyezte, ezzel a NAV már a harmadik olyan bűnszervezetet számolta fel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, amelyik alapítványi iskolán keresztül, csalással jutott normatív támogatáshoz.

MTI, Vezető kép: Smart Digital Interactive

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.