Pesti Srácok

Rétvári: a migráció óriási többletkiadást jelentene az egészségügyi ellátásnak is

Rétvári: a migráció óriási többletkiadást jelentene az egészségügyi ellátásnak is

Amennyiben Magyarországra tízezreket telepítenének be, az az egészségügyi kasszát is nagy mértékben megterhelné - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kedden sajtótájékoztatón azt követően, hogy Kemencére érkezett egy szűrőbusz az Egészséges Magyarország Program keretében.

Rétvári Bence elmondta, hogy a bevándorlók egészségügyi ellátása jóval drágább lenne, mint a magyar állampolgároké. Egyrészt a tolmácsolás költségét is ki kellene fizetni, másrészt nem tudható, hogy a korábbi védőoltásokat megkapták-e, és hordoznak-e olyan betegségeket, amelyek fokozottabb egészségügyi odafigyelést igényelnek.

- mondta az államtitkár. Beszélt arról is: azzal, hogy a buszokkal „házhoz viszi” a kormány a szűréseket, segíteni akarja az 5000 fő alatti kistelepüléseken élők egészségi állapotának javítását. Hozzátette, eddig országosan több mint 50 helyen ezer fölötti szűrővizsgálatot sikerült elvégezni.

PestiSracok facebook image

Rétvári Bence kitért arra, hogy a kormány eddigi intézkedései sikeresen csökkentették az orvosok elvándorlását; míg 2010-ben 845-en kértek külföldi munkavállaláshoz engedélyt, addig ez tavaly 334-re csökkent. Hozzátette, emellett pedig évről évre növekszik az orvosi karokon végzők száma: 2010-ben ezer pályakezdő orvos végzett, most pedig 1400. Szerinte mindez annak köszönhető, hogy emelkedett az orvosok bére és igen sok kórházat és szakrendelőt sikerült felújítani.

Forrás: MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.