Pesti Srácok

A Központi Nyomozó Főügyészség 32 pénzügyőrt hallgatott ki gyanúsítottként

A Központi Nyomozó Főügyészség 32 pénzügyőrt hallgatott ki gyanúsítottként

A Központi Nyomozó Főügyészség a röszkei határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő pénzügyőröket hallgatott ki gyanúsítottként, többen őrizetben, illetve már előzetes letartóztatásban vannak.

Az ügyészség hivatalos személy által bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást. A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség 2018. május 29. és 30. napján a Terrorelhárítási Központ és több megyei rendőr-főkapitányság munkatársainak közreműködésével összehangolt nyomozati cselekményeket hajtott végre, amelyek során többek között számos helyszínen tartott házkutatást.

A főügyészség közleménye szerint az intézkedések során a korrupciós előnyből származó, jelentős összegű készpénz került lefoglalásra. A Központi Nyomozó Főügyészség 32 pénzügyőrt hallgatott ki gyanúsítottként, közülük 1 személy vezető beosztású. A nyomozás adatai szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóság állományába tartozó, Röszke Autópálya Határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő pénzügyőrök 2017. októberétől rendszeres haszonszerzésre törekedve jogtalan előnyként készpénzt fogadtak el a Magyarország területéről kilépésre jelentkező külföldi állampolgároktól, amelynek mértéke alkalmanként változó összegű volt.

A rendelkezésre álló adatok alapján a pénzügyőrök a korrupciós tevékenységüket összehangoltan követték el. Az ügyészség 26 őrizetbe vett gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta a Szegedi Járásbíróságon. Ezidáig a bíróság az ügyészi indítványnak helyt adva elrendelte 13 gyanúsított előzetes letartóztatását. A főügyészség szerint a megalapozott gyanú tárgya a beosztottak tekintetében két évtől nyolc évig, míg a vezető beosztású pénzügyőr vonatkozásában öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény.

PestiSracok facebook image

Forrás:Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye, Fotó:hir.ma

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Pedofil bűncselekmények miatt vették őrizetbe a Jobbik volt gyulai képviselőjelöltjét

Exkluzív 2021 augusztus 3.
Pornográf felvétel készítése és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanújával vették őrizetbe a minap a Jobbik gyulai szervezetének tagját, a pártnak a 2019-es önkormányzati választáson indított egyik jelöltjét – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint H. Lászlót, aki a gyulai sportélet ismert alakja és évtizedeken át foglalkozott gyerekekkel, többek közt karateedzőként, súlyos pedofil bűncselekményekkel gyanúsítják, letartóztatását elrendelte a bíróság. A nyomozással egy időben a magyar kriminalisztika egyik legkiemeltebb büntetőügyét, Szathmáry Nikolett meggyilkolásának aktáját is újranyitották. A hétéves kislányt 1998-ban ölték meg Gyulán, maradványai három évvel később kerültek elő a csatornából. A két ügy között több összefüggés is látszik. A rendőrség nyomoz és egyelőre nem árul el részleteket.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.