Pesti Srácok

A kurd koalíció heteken belül felszámolhatja az Iszlám Állam szíriai maradékát

A kurd koalíció heteken belül felszámolhatja az Iszlám Állam szíriai maradékát

Előrenyomultak az amerikai és francia támogatással bíró kurd-arab koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) harcosai az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egyik utolsó enklávéjában a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban - jelentette vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.

Az Iszlám Állam még három várost tart ellenőrzése alatt az Eufrátesz folyó mentén fekvő deir-ez-zóri zárványban, amelyet a part baloldaláról a szíriai kormányerők, jobb oldaláról pedig az SDF zár körbe. A dzsihadista enklávéban több más falu mellett három jelentősebb települést birtokol a terrorszervezet, ezek asz-Szúsza, al-Hadzsín és as-Saafa.

Az Egyesült Államok (a Pentagon) támogatásával bíró SDF május elején indította meg a terület megtisztítását célzó műveletek végső fázisát. Az OSDH közölte: heves harcok zajlanak al-Hadzsín és Báguz települések közelében. A kurd-arab ernyőszervezetet támadását amerikai és francia légicsapások előzték meg, jelenlegi offenzívájukat pedig az amerikaiak és franciák tüzérségi támogatása mellett folytatják - közölte Ráma Abder-Rahmán, az OSDH vezetője. Abder-Rahmán megjegyezte, a terrorellenes nagykoalíció harcosai az előző nap elfoglaltak egy dombot, amely Hadzsínére tekint, utalva arra, hogy ez megkönnyebbíti a tüzérségi támogatásnyújtást.

Az OSDH igazgatója tudatta azt is, hogy az offenzívát az közelben fekvő iraki határ mellett állomásozó iraki fegyveres erőkkel egyeztetve folytatják. Az iraki erők arra ügyelnek, hogy a dzsihadisták ne tudjanak Irak területére menekülni.

PestiSracok facebook image

Bár az Iszlám Állam által korábban uralt iraki és szíriai területeket magában foglaló "kalifátus" gyakorlatilag megszűnt, a szélsőségesek még ellenőrzésük alatt tartanak főként lakatlan sivatagi területeket Szíria délnyugati és keleti, illetve Irak északi részén, valamint egy sávban a környékbeli Havídzsa város közelében. Megfigyelők szerint a dzsihadisták innen kiindulva rendszeresen hajtanak végre támadásokat az északi mellett az ország nyugati részén is. Az OSDH adatai szerint az IÁ Szíria mintegy 3 százalékát tartja még ellenőrzése alatt.

MTI/PS; Fotó: warontherocks.com

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.