Pesti Srácok

DK: Az EU ossza szét a forrásokat másnak, és egy fityinget se adjon Magyarországnak

null

A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy a jövőben az Európai Unió ossza el a Magyarországnak jutó uniós forrásokat. A DK frakciószóvivője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azokra a hírekre hivatkozott, amelyek szerint a Magyarországnak járó unió források akár 24 százalékkal is csökkenhetnek a következő pénzügyi ciklusban.

Gréczy Zsolt az mondta, nem a támogatás megvonása vagy csökkentése a jó megoldás, ugyanis azzal az országot büntetik, pedig csak a Fideszt kellene.

-közölte. Indoklása szerint jelenleg az EU-s forrásoknak csak a töredéke jut el az emberekhez, mert "Orbánék a jelentős részét ellopják", és ez akkor is így történik majd, ha kevesebb lesz a pénz.

PestiSracok facebook image

-fogalmazott Gréczy Zsolt.

A képviselő kitért a "Stop Soros" törvénycsomagra is, amit a kormány várhatóan kedden nyújt be az Országgyűlésnek. Leszögezte, hogy háború, diktatúra vagy erőszak elől menekülni emberi jog, az ilyen menekülteket segíteni pedig emberi kötelesség.

-értékelt. Gréczy Zsolt hozzátette, hogy egy nemzeti határ illegális átlépésének megszervezése viszont bűncselekmény.

-hangsúlyozta a frakciószóvivő.

-felelte egy kérdésre a politikus.

Forrás/fotó: MTI