Pesti Srácok

Elfogták a budapesti drogbárót és társait (VIDEÓ)

Budapesti droghálózat szálait göngyölítette fel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda – írja a police.hu közleménye, amelynek során kedden tetten értek egy férfit kábítószer árusítása közben, ezután a banda fejét tartóztatták le egy konditeremben, végül egy XVIII. kerületi ingatlanban megtalálták a bűnbanda drogültetvényét is.

A police.hu közleménye szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást H. István és társai ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi 2018 januárjától elfogásáig bűntársaival, M. Istvánnal, M. Lászlóval és M. Norberttel Budapest-szerte árult drogot. A KR NNI munkatársai 2018. május 8-án több helyszínen összehangolt akciót tartottak. Ennek alkalmával egy XVIII. kerületi parkolóban kábítószer-eladást követően elfogták M. Lászót, akinek autójában 400 gramm marihuánát és 800 gramm hasist találtak a rendőrök. A vásárlót, B. Józsefet is intézkedés alá vonták, tőle az átvett csekély mennyiségű marihuánát foglalták le. A nyomozók a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével egy testépítő teremben elfogták H. Istvánt, aki a rendelkezésre álló adatok szerint a bűnözői csoportot irányította. Az ő utasítására ment M. László május 8-án M. István budapesti tartózkodási helyére – ahol a kábítószert deponálták – és továbbértékesítés céljából átvette a később lefoglalt 400 gramm marihuánát.

Fotó: police.hu

A KR NNI nyomozói házkutatást tartottak M. István XVIII. kerületi tartózkodási helyén, ahol 700 gramm hasist és 2 kilogramm marihuánát foglaltak le. A rendőrök az épület padlásterében egy 53 tőből álló professzionálisan kiépített marihuána-ültetvényt találtak, valamint a kábítószer termesztéséhez, illetve porciózásához szükséges eszközöket foglaltak le. A férfi inárcsi házában megtartott házkutatás alkalmával 700 gramm hasist találtak a nyomozók. A rendőrök május 9-én elfogták M. Norbertet is, aki a nyomozás adatai szerint a kábítószer készletezését, elosztását végezte.

PestiSracok facebook image
Fotó: police.hu

A KR NNI munkatársai H. Istvánt M. Lászlót és M. Norbertet kábítószer-kereskedelem bűntett, B. Józsefet kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A nyomozók három személyt bűnügyi őrizetbe vettek és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására. M. István szökésben van, a KR NNI elfogatóparancsot bocsátott ki vele szemben.

Forrás/fotó/videó: police.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.