Pesti Srácok

Erdogan a Korán keresztény-, és zsidógyűlöletét hozná be az EU-ba

Erdogan a Korán keresztény-, és zsidógyűlöletét hozná be az EU-ba

Recep Tayyip Erdogan török elnök élesen bírálta kedden a Korán módosítására vonatkozó, a Le Parisien című francia napilapban április 22-én megjelent felhívást. A háromszáz francia közéleti személyiség által jegyzett kiáltványban az aláírók azt követelték, hogy a muszlim vallási hatóságok nyilvánítsanak érvénytelennek egyes Korán verseket, amelyek „zsidók, keresztények és hitetlenek megbüntetésére vagy meggyilkolására szólítanak fel". A dokumentum elítéli azt is, hogy a média nem beszél arról, hogy egyes francia városrészekben „csendes etnikai tisztogatás" folyik.

„Kik vagytok ti, hogy támadást intéztek a szent írásunk ellen?" - hangoztatta Erdogan az ankarai parlamentben, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) frakciója előtt mondott beszédében. A háromszáz francia közéleti személyiség által jegyzett, az „iszlamista radikalizmusból fakadó újfajta antiszemitizmus" elleni kiáltványban, az aláírók azt követelték, hogy a muszlim vallási hatóságok nyilvánítsanak érvénytelennek egyes Korán verseket, amelyek „zsidók, keresztények és hitetlenek megbüntetésére vagy meggyilkolására szólítanak fel". A muszlimok ugyanakkor a Korán egészében az isteni megnyilatkozást látják.

-kérdezte a török államfő.

PestiSracok facebook image

-tette hozzá Erdogan.

Egy másik beszédében a török elnök azzal vádolta meg a kiáltvány aláíróit, hogy nem különböznek az Iszlám Állam dzsihadista szervezet híveitől. Bekir Bozdag török kormányszóvivő emellett "barbároknak" nevezte a dokumentumot kézjegyükkel ellátókat. Kemal Kilicdaroglu, az ellenzéki, kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) vezetője pedig így fogalmazott, „nem a szent Korán visszamaradott, hanem ti".

Nicolas Sarkozy volt jobboldali államfő mellett három volt miniszterelnök, a szocialista Bernard Cazeneuve és Manuel Valls, a konzervatív Jean-Pierre Raffarin, valamint Párizs volt baloldali polgármestere, Bertrand Delanoe és a jobboldali Köztársaságiak vezetője, Laurent Wauquiez is aláírta a dokumentumot, amelyen Charles Aznavour énekes és Gérard Depardieu filmsztár kézjegye is szerepel, valamint zsidó, muzulmán és katolikus vallási vezetők is csatlakoztak a felhíváshoz. A dokumentum elítéli azt is, hogy a média nem beszél arról, hogy egyes francia városrészekben „csendes etnikai tisztogatás" folyik. Az írást számos muszlim országban bírálták, de Törökországban csak a hétvégén figyeltek fel rá.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.