Pesti Srácok

Gulyás: az EP-választásokat a biztonság kérdése határozza majd meg

Gulyás: az EP-választásokat a biztonság kérdése határozza majd meg

A Miniszterelnökség élére jelölt miniszter szerint a jövő tavaszi európai parlamenti (EP) választásokon csak a biztonság mellett érvelő pártok válhatnak erőssé, és ezt még a migrációt támogatóknak is be kell látniuk.

Gulyás Gergely a Konrad Adenauer Alapítvány és a Mathias Corvinus Collegium hétfői budapesti kerekasztal-beszélgetésén azt mondta, a Fidesz sikere nem függ az Európai Néppárttól, de nyitott a néppárt kampányának segítésére. A miniszterjelölt úgy vélekedett, hogy Európát "a tolerancia hiányából adódó válság" jellemzi, azaz a vezetők nem képesek más vélemények létét elfogadni és megérteni.

- jelentette ki. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője közölte, az intézet előrejelzése szerint a választások után a néppárt mandátumainak száma jelentősen zsugorodhat, de a Fidesz-KDNP megtartja képviselőinek számát, így nőhet a magyar pártok jelentősége az Európai Parlamentben. Werner J. Patzelt, a drezdai műszaki egyetem politológus professzora azt mondta, Németországban ugyan nincs akkora jelentősége az EP-választásoknak, mint a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásnak, de az emberek ilyenkor is jelzik pártpreferenciáikat.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá. Joachim Klose, a Konrad Adenauer Alapítvány szászországi képviseletének vezetője arról beszélt, hogy az Európai Unió tagországainak kölcsönösen szükségük van egymásra, együtt kell cselekedniük, és közösen kell alakítaniuk Európát, a kereszténydemokrata pártoknak pedig különösen nagy a felelősségük ebben a munkában.

Gulyás Gergely a német belpolitikai helyzetről úgy vélekedett, hogy az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) az utóbbi időben sok mindent feladott a hagyományos keresztyén-konzervatív politikából, balról vett át elemeket, ezzel pedig szavazókat vesztett. Meglátása szerint elemzői szempontból azt lehetne mondani, hogy a német politika bizonyos értelemben eltávolodott a polgáraitól a politikai korrektség miatt. Ezt a németek elfogadták mindaddig, amíg kiemelkedőek voltak a gazdasági sikerek.

- mondta a miniszterjelölt. Werner J. Patzelt Gulyás Gergelyhez hasonlóan úgy gondolja, hogy

Merkel politikája sodorta veszélybe pártja dominanciáját,

mert miközben balról azzal próbálta támadhatatlanná tenni az uniót, hogy átvette a szociáldemokraták és a zöldek pozícióit, a jobboldaliak egy részét nem tudta integrálni. Mráz Ágoston Sámuel szerint a szélsőjobboldal megerősödése Németországban arra vezethető vissza, hogy

a néppártok nem értették meg a migrációs krízist,

és nem tudtak rá a választók széles tömegeinek is elfogadható választ adni. Véleménye szerint ugyanakkor a CDU újra megerősödik majd. Joachim Klose hangsúlyozta, hogy a demokratikus erők ugyan bizalmat veszítettek Németországban az elmúlt időszakban, de dolgoznak a probléma megoldásán, és

a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint ismét nő a CDU támogatottsága.

Gulyás Gergely a német-magyar kapcsolatokról azt mondta, Magyarország kiemelt gazdasági partnere Németország, ezen a területen kiváló a kapcsolat, a politikai kapcsolat pedig szoros, és a kritikák ellenére is jónak mondható. Joachim Klose kiemelte, hogy "keletnémet szempontból" mindig is jók voltak a kapcsolatokat a két ország között, mert a keletnémetek jobban megértik a kelet-európaiakat. Véleménye szerint a közvetlen párbeszédet kellene erősíteni, és a gyakorlatban is szorosabbra kellene fűzni a kapcsolatokat.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.