Pesti Srácok

Így állhat hosszút az MSZP a Liberálisokon

null

Az MSZP úgy állhat bosszút a Liberálisokon Bősz Anett frakcióból való kilépéséért, hogy nem támogatják Fodor Gábor pártjának jelöltjét az V. kerületi időközi választáson - írja a Zoom.hu. A szocialisták és a Párbeszéd egyébként éppen ma 11:30-kor tart sajtótájékoztatót, ahol a két párt közös jelöltjét mutatják be.

A Zoom.hu úgy tudja, hogy a Liberálisok és az MSZP-Párbeszéd közt az elmúlt napokban elmérgesedett konfliktus egyik áldozata éppen az V. kerületi közös ellenzéki jelölt lett. Így nem azt a nevet fogják bejelenteni, mint amire Fodorék számítanak.

Ugyanis az időközi választásokon való együttműködésről már vagy egy hónapja tárgyalnak az ellenzéki pártok, és ahogy a VIII. kerületi polgármester-választáson meg tudnak állapodni egy közös jelöltben, úgy már hetek óta megvolt az egyezség az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok között arról, hogy a Fodor-párt budapesti politikusát, Szabadai Viktort indítják - írja a portál.

Az MSZP-Párbeszéd közös jelöltje, a Zoom.hu szerint – akivel szemben pénz híján a Jobbik sem állít jelöltet– nem Szabadai Viktor, Fodorék, hanem a szocialisták „embere”, Nagy Béla lesz.

PestiSracok facebook image

Az V. kerületben azért kell időközit tartani, mert a fideszes Böröcz László alpolgármester parlamenti képviselő lett, így a törvény szerint összeférhetetlenség miatt le kell mondania az önkormányzati képviselői tisztségéről.

Zoom.hu, vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.