közös ellenzéki jelölt
Elvtelenség: Fekete-Győr már "megbékélt" Gyurcsány Ferenccel
A Momentum elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról, hogy volt szakpolitikusok bevonásával pártja már dolgozik a jövőbeni kormányzati csapatán. Kitért arra, hogy az országos politikában a Momentum mindenkit partnernek tekint, a Fideszt és a Mi Hazánkat kivéve. Mint mondta, jelenleg két dolog biztos: az egyik az, hogy az összes választókerületben közös jelöltet állít az ellenzék, illetve a közös program megalkotása, amiről már döntés is született az első pártelnöki találkozón.Férgeknek és parazitáknak nevezte a helyi jobboldalt az ellenzék közös esztergomi polgármester-jelöltje
Vidéken is beindult a szivárványkoalíciós összefogás; ennek keretei közt sikerült az esztergomi ellenzéknek közös polgármester-jelöltet állítania Cserép János személyében. A politikus nem ismeretlen a közéletben: a legutóbbi parlamenti választásokon is indult; akkor már reprezentálta támogatottságát, a szavazatok 1,49 százalékát kapta meg. A politikus legutóbbi gyenge szereplése után megosztó kampányba kezdett: hivatalos oldalán egy blogbejegyzésben nevezte parazitáknak és férgeknek az esztergomi jobboldaliakat- írja a Magyar Nemzet.Sas kabaré: a szocik újra közös ellenzéki jelöltet állítanának, de fogalmuk sincs hogyan
Az A38 hajó naftalinszagú harminc férőhelyes előadótermébe látogatottunk el abból a célból, hogy végre felfedje a mi kis demokratikus ellenzékünk azt a titkos fegyvert, amivel a jövő évi önkormányzati választásokon majd elkaszálhatják a diktatúrát idéző idők felelősét, Orbán Viktort és "bandáját". Bár a tüntetéshullámok alkalmával, a magukat többségnek hazudó ellenzék szavazói számára is világosság vált, hogy ez az ellenzék alkalmatlan, és tulajdonképpen úgy kell leváltani mindet, hogy soha ne térhessenek vissza a politikai élet közelébe. A "demokratikus ellenzék" (értsd: romokban sínylődő baloldal) azonban a választások csúfos kudarcára tekintettel is úgy gondolta, hogy a 2019-es önkormányzati választások csodafegyvere nem lehet más, mint az újbóli közös ellenzéki jelölt állítás. Na de nem is akárhogyan, hanem előválasztással. Hogy miért? "Mert az mennyire bejött Amerikában és Franciaországban is"...Így állhat hosszút az MSZP a Liberálisokon
Az MSZP úgy állhat bosszút a Liberálisokon Bősz Anett frakcióból való kilépéséért, hogy nem támogatják Fodor Gábor pártjának jelöltjét az V. kerületi időközi választáson - írja a Zoom.hu. A szocialisták és a Párbeszéd egyébként éppen ma 11:30-kor tart sajtótájékoztatót, ahol a két párt közös jelöltjét mutatják be.Ajánljuk még











