Pesti Srácok

Kozma Imre atya: az emberiség elfelejtette, hogy ezer lépés előre még egy lépést sem jelent fölfelé

null

Pünkösd üzenete örökké aktuális, de napjainkban különösen fontos, mert a világ lelkileg kiüresedett - mondta Kozma Imre, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke az M1 aktuális csatorna esti műsorában.

Hangsúlyozta, hogy a lélek megfogyatkozása nem csupán Európa és Magyarország, hanem az egész világ gondja, lelketlen világban pedig lehetetlen emberként élni.

- tette hozzá. Kozma Imre atya szerint Jézus épp azért lett emberré és halt meg, hogy fölemelje az emberiséget, de - mutatott rá - a lélek szerinti élet csak felelős egyéni döntéssel váltható valóra. A világnak vissza kell kapnia a lelki értékeit, hiszen az egymást gazdagító emberi kapcsolatok, a szeretet, a lemondás, a béke, a nagylelkűség, az öröm értékei lélek nélkül nem létezhetnek - fogalmazott az atya. Megjegyezte, hogy a keresztény értékeknek a demokráciában is helyet kell kapniuk ahhoz, hogy a világ megújulhasson.

PestiSracok facebook image

MTI; Fotó: mno.hu

Ajánljuk még