Pesti Srácok

Nem találják a rendőrök a tavalyi CEU-s demonstráció agresszív tüntetőit

null

Négy nyomozás folyt a tavaly áprilisi, CEU melletti demonstráción rendőrök ellen elkövetett támadások miatt, ám a tettesek közül csak egyet sikerült bíróság elé állítani: azt, aki zászlórúddal fejbe verte a biztosításban részt vevő egyik rendőrt. A másik három ügyben felfüggesztették a nyomozást, mivel sem a rendőröket vizespalackokkal dobálókat, sem azt a nőt, aki lökdöste és provokálta az egyik fiatal rendőrt nem tudták beazonosítani - írja a Magyar Idők.

A portál azt írja, elgondolkodtató, hogy – a Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint – összesen csak négy ügyben indult nyomozás a 2017. április 9-i, úgynevezett CEU-tüntetésen történtek kapcsán rendőröket ért erőszak, bántalmazás miatt. Holott a médiatudósításokból is kitűnt, hogy a Közép-európai Egyetem érdekében, illetve a külföldi székhelyű egyetemekre vonatkozó törvénynek a Soros György által alapított tanintézményre való alkalmazása ellen tiltakozók egy része rendkívül agresszívan viselkedett. A Magyar Idők úgy tudja, a négyből három ügyben azonban felfüggesztették a nyomozást, mivel nem tudták megállapítani az elkövetők kilétét.

Így felfüggesztették a nyomozást például az ellen az eleddig ismeretlen nő ellen is, aki a Parlament előtt egy biztosítási feladatokat ellátó fiatal rendőrt provokált és lökdösött. Pedig az Echo TV április 9-i felvételein jól látható a nő, amint éppen lökdösi az előtte békésen álló, nyugalmát megőrző fiatal rendőrt, majd utána még meg is fenyegeti, azt ordítva:

A Magyar Idők értesülései szerint maguk az akkor a helyszínen szolgálatot teljesítő közrendőrök is érthetetlennek tartják, hogy miért nem körözik a nőt, akinek a fotója valóban nem szerepel a hatóságok körözési oldalán.

Vádat emeltek viszont hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt az ellen a 43 éves férfi ellen, aki a vádirat szerint zászlórúddal ütött meg egy, a rendőri sorfalban álló rendőrt. Őt a tüntetésről a Kettős Mérce Facebook-oldalán közzétett felvétel alapján azonosították, majd számoltatták el. A portál információi szerint rendőrségi körökben még reménykednek abban, hogy a bajtársaikra támadókat azonosíthatják és bíróság elé állítják őket. Így gondolhatják ezt a nyomozó ügyészek is, hiszen nem megszüntették a nyomozásokat, hanem csupán felfüggesztették azokat.

Forrás: Magyar Idők, Fotó: Borsonline
PestiSracok facebook image