Pesti Srácok

Reménytelennek tűnik az uniós tagállamok megegyezése a menekültügyi reformokról

Reménytelennek tűnik az uniós tagállamok megegyezése a menekültügyi reformokról

A Balkánon, továbbra is a kötelező kvótákat erőlteti Bulgária, mint az unió soros elnöke. A magyar kormány szerint riasztó az újabb javaslat, mert újból csak meghívót jelent a bevándorlók számára. Június végén lesz uniós csúcs Brüsszelben, már korábban azzal fenyegetőztek egyes nyugati politikusok, hogy ekkor biztosan áterőltetik a kvótarendszert.

Több mint ötszáz migránssal a fedélzetén érkezett egy spanyol hadihajó hétfőn reggel az egyik szicíliai kikötőbe. A bevándorlókat a Tunézia és Szicília közötti tengerszakaszon mentették ki a vízből. Csak az elmúlt napokban több mint 2000 migráns érkezett így a dél-olasz partokra. Természetesen a migráció is szerepelt a témák között az európai uniós külügyminiszterek brüsszeli találkozóján. Ezen belül szó volt az unió soros elnökségét betöltő Bulgária friss kvótajavaslatáról is. Az EU-elnökségért felelős bolgár miniszter vasárnap azt mondta, javaslatuk szerint a befogadás akkor lenne kötelező, ha a 3 évvel ezelőtti migránsáradat megismétlődne. De akkor is kötelező lenne a szétosztás, ha egy tagországban túllép egy előre meghatározott szintet a migránsok száma. Tehát a bolgár javaslatnak továbbra is központi eleme a kvóta. Az elképzelés szerint emellett kiemelten támogatnák a migrációban érintett frontországokat is.
PestiSracok facebook image

– mondta Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott, a javaslat azon pontja, miszerint a migránsokat akkor kell szétosztani az uniós tagországok között, ha egy nagyobb áradat érkezik a kontinensre, meghívót jelent a bevándorlók számára. A tárcavezető hozzátette, ha most életbe lépne a javaslat, akkor Görögországból azonnal meg kellene indítani a bevándorlók áthelyezését, és – ahogy fogalmazott – érdekes módon az áthelyezés középpontjában a közép-európai országok lennének.

– fogalmazott Nógrádi György az M1-en.

– erről már Sebastian Kurz beszélt a Welt am Sonntag című német lapnak adott interjújában. Az osztrák elképzelés, amely szerint a menekültválságot Afrikában kell megoldani, egybevág azzal az elképzeléssel, amelyet Magyarország már régóta szorgalmaz. Az osztrák kancellár nem gondolja, hogy Ausztria hozzájárulását adná a menekültkvótákhoz. Az utóbbi napokban az osztrák belügyminiszter is azt mondta, hogyha kell, Ausztria összefog a szomszédokkal és segít a határvédelemben a Balkánon.

Forrás:hirado.hu,Fotó:MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.