Pesti Srácok

Rétvári: megbecsüli a kormány az ápolók munkáját

Rétvári: megbecsüli a kormány az ápolók munkáját

A béremelésekkel, a különféle ápolói ösztöndíjrendszerekkel és a munkakörülmények javításával kívánja a kormány megbecsülni az ápolók munkáját – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az ápolók nemzetközi napja alkalmából szombaton Budapesten újságíróknak.

Rétvári Bence hangsúlyozta: az ápolók szakértelmére, emberségére és tapasztalatára szükség van a betegellátásban, ezért is igyekezett növelni a kormány az utóbbi években a dolgozók megbecsültségét, ami főként a béremelésekben nyilvánult meg. Elmondása szerint négy év alatt összessen hatvanöt százalékkal nő az ápolók bére; 2016-ban átlagosan 26,5, tavaly tizenkét százalékkal nőtt az alapbérük, amely az idén és jövőre nyolc-nyolc százalékkal fog emelkedni. Az államtitkár példaként elmondta, hogy egy egészségügyi szakdolgozó alapilletménye a 2010-es 106 600 forintról mára 244 727 forintra emelkedett, ez az egyéb mozgóbér-elemekkel mára elérheti a 340 777 forintot. Rétvári Bence kiemelte, hogy egyre kevesebb ápoló keres külföldön munkát, az adatok szerint az elmúlt három évben harmadával – 557-ről 407-re – csökkent a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélykérelmek száma. Emellett csökkent az orvosok elvándorlása is, 2010 óta hatvan százalékkal kevesebb orvos megy külföldre munkát vállalni.

A munkakörülmények javítása szintén fontos lépés volt az elmúlt években – mondta az államtitkár. Kiemelte, hogy vidéken ötszázmilliárd forintot fordítottak a kórház- és rendelőfelújításra, a következő években pedig a budapesti és Pest megyei kórházfejlesztésekre hétszázmilliárd forint jut majd. Az államtitkár az utánpótlásra kitérve elmondta, a fiatalok pályaválasztását kívánták segíteni a létrehozott ösztöndíjrendszer bevezetésével. A 4,4 milliárd forintos kerettel meghirdetett pályázattal havi ötvenezer forinttal tudják támogatni az ápolói szakmát választókat. Kiemelte, hogy ezen kívül az ország négy orvosegyetemén ápolói mesterképzést indítottak a kompetenciák javítása érdekében. Rétvári Bence kiemelte, hogy a munkakörülmények javítása is fontos célja a kormánynak, így nővérszállók felújítására, építésére tízmilliárd forintot, az ápolói eszközpark megújítására további nyolcmilliárd forintot költenek. Az ápolók nemzetközi napját minden év május 12-án ünneplik a 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale angol ápolónő, a modern ápolónőképzés megalapozója emlékére.

Forrás: MTI. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.