Pesti Srácok

Soros mintájára? - Politikai befolyásszerzéssel vádolja az MSZP a kormányt

Soros mintájára? - Politikai befolyásszerzéssel vádolja az MSZP a kormányt

Az MSZP szerint Orbán Viktor és "a kegyelméből meggazdagodott körök" beavatkoznak Szlovéniában a választási kampányba, a szomszédos ország belügyeibe, és a kormányfő ezzel azt teszi az európai uniós tagállamban, amivel Soros Györgyöt vádolja Magyarországon. Az MSZP-Párbeszéd szövetség felszólítja Orbán Viktort, hogy fejezze be politikájának "exportját".

Harangozó Tamás, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, „régi komcsi trükk ez, mondaná a miniszterelnök a parlament falai között". Azt mondta, megalapozott a gyanú, hogy bizonyos pénzügyi körök beavatkoznak Szlovénia belpolitikájába, eurómilliókkal próbálják meg törvénytelenül befolyásolni a választás végeredményét. Mindezt azért, hogy a kiszemelt, kedvezményezett jelölt azt a programot hajtsa végre, amelyet a "kampányfinanszírozók" megkövetelnek.

-hangsúlyozta a frakcióvezető-helyettes. Szavai szerint Orbán Viktor "a magyar adófizetők milliárdjaiból fenntartott Habony-féle hazugsággyárat" használja arra, hogy befolyásolja a szlovén választásokat. Egy szerdai hírre hivatkozva kijelentette, hogy "ez a Habony Árpádhoz, Mészáros Lőrinchez és Andy Vajnához köthető médiakör" 3,8 milliárd forint közpénzhez jutott az elmúlt hónapokban, amivel "a rendszerszerű hazai választási csalás" egyik főszereplőjévé is vált. Azt mondta, hogy az említett érdekcsoport több száz millió forinttal, sőt akár milliárdokat is elérő összeggel támogatja az egyik szlovén pártot, az annak tulajdonában álló médiavállalkozásokba vásárolta be magát.

PestiSracok facebook image

-hangoztatta Harangozó Tamás.

-nyomatékosította. Szlovéniában az esettel kapcsolatban ügyészségi vizsgálat zajlik, a parlamenti pártok pedig vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezték.

-tette hozzá. Az MSZP-Párbeszéd szövetség képviselői útján, a nemzetbiztonsági, a honvédelmi és rendészeti, valamint a külügyi bizottságban akarja napirendre venni a kérdést, és konkrét tájékoztatást kíván kérni a hatóságoktól, a kormánytól és a titkosszolgálatoktól arról, hogy milyen információval rendelkeznek az ügyről. Kérdésre a frakcióvezető-helyettes jelezte, nem indul semmilyen tisztségért az MSZP kongresszusán, amelyet várhatóan június 17-én tartanak majd.

A "Stop Soros" törvénycsomagra irányuló érdeklődésre Harangozó Tamás úgy reagált, hogy szakértőik már megvizsgálták a jogszabályt, és a frakció a hétfői ülésén alakítja ki az álláspontját. Egyúttal kijelentette, hogy az alaptörvény-módosítás "épkézláb európai értékrenddel rendelkező párt" részéről nem támogatható.

Szlovéniában vasárnap tartanak előre hozott parlamenti választásokat.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.