Pesti Srácok

Szakszervezetek: meg kell újulni és erősödni

null

A szakszervezeteknek meg kell újulniuk és erősödniük - hangsúlyozta Nagy Viktória, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) Ifjúsági Tagozatának elnöke kedden, amikor a Városligetben a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), a SZEF és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) vezetői megkoszorúzták az első magyarországi szabad majális emlékkövét.

Az 1890-es első budapesti május elsejei felvonulás helyszínén Nagy Viktória kiemelte, a megújulást megköveteli a változó munkaerőpiac, amelyben egyre nagyobb hangsúlyt kap a digitalizáció és az automatizáció. Szerinte a szakszervezeteknek ki kell állniuk a 8 órás munkaidő mellett, követelniük kell a nemek közötti bérkülönbség megszüntetését, hiszen az Európai Unióban a nők és a férfiak közti bérkülönbség átlagosan még mindig 17 százalék, ráadásul ez az eltérés a nyugdíjak esetében még nagyobb. Szólt arról is, hogy az átlagbérek ugyan Kelet-Közép-Európában is emelkedni kezdtek, de még mindig jelentősen elmaradnak a nyugat-európai országokétól.

- tette hozzá. Kiemelte, a szakszervezeteknek megújulásuk és megerősödésük érdekében meg kell tanulniuk a fiatalok hangján szólni, képviselniük kell az ő érdekeiket is. Nagy Viktória szerint ehhez a munkavállalói érdek-képviseleteknek nyitni kell az új kommunikációs technológiák felé, rugalmasabbá kell tenniük a szakszervezeti felépítést, hogy gyorsabban és eredményesebben tudjanak mozgósítani és könnyebben reagálhassanak a kihívásokra. A három konföderáció május elseje alkalmából számos eseménnyel várta a Városligetbe a Napozórétre a majálisozókat, többek között a konföderációk vezetőinek kerekasztal-beszélgetésével.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; vezető képünkön Kordás László, a szervezet elnöke (b) beszél a Magyar Szakszervezeti Szövetség május 1-jei rendezvényén a fővárosi Városligetben 2018. május 1-jén. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.