Pesti Srácok

Vécélakó lett a Teréz körúti robbantó

null

Egész nap a zárkájában lévő mellékhelyiségben, az egyetlen, a biztonsági kamerák elől elzárt területen tölti a napjait az a fiatalember, akit azzal vádol az ügyészség, hogy 2016 szeptemberében felrobbantott két rendőrt a budapesti Teréz körúton. A huszonnégy éves P. Lászlót többször megvizsgálták az elmeszakértők, de nem állapították meg, hogy kóros állapotban lenne. Viselkedésével vádlott korábban jelentősen megnehezítette büntetőperének folytatását, ezért – bírói engedéllyel – egy ideje már nem kell megjelennie a tárgyalásain.

Nem be­szél sen­ki­vel és buj­kál a be­ka­me­rá­zott zár­ká­já­ban a Teréz kör­úti rob­ban­tás­sal vá­dolt P. László Ger­gely – írta a Ripost. Bár a fiatalember bo­lond­nak tet­teti magát, az el­me­or­vosi szak­vé­le­mény már több eset­ben ki­mondta, hogy beszámítható, nincs olyan kóros elmeállapotban, ami kizárhatná a büntethetőségét. A lap belső információi szerint a vádlott egy ideje szinte az egész napot a szigorúan ellenőrzött zárkájának mellékhelyiségében tölti, azon az egyetlen helyen, ahol nem láthatják a biztonsági kamerák. P. László csak akkor hagyja el a vécét, amikor aludni megy, és az előzetes letartóztatásának helyszíne, a Venyige utcai fegyintézet őrsége sem tudja, hogy mivel tölti ideje nagyobb részét. A fiatalembert korábban többször is megvizsgálták az elmeszakértők, de nem találtak nála olyan kórós elváltozást, amely kizárhatná a büntethetőségét.

P. László ugyanakkor láthatóan komoly viselkedésproblémákkal küzd, büntetőperének korábbi tárgyalásain több alkalommal botrányt okozott, az általa a vádirat szerint felrobbantott két rendőr vallomásait például végignevetgélte, egyszer pedig a fegyőröknek kellett megfékezniük, amikor a földre vetette magát, és hosszasan rúgkapált. A férfi perét tárgyaló Fővárosi Törvényszék büntetőtanácsának elnöke, Kalina József a történtek után engedélyezte P. Lászlónak, hogy nem kell a tárgyalásokra járnia, ami meg is gyorsította az eljárást.

Forrás: Ripost/PS. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.