Pesti Srácok

Az MSZP besértődött, hogy kihagyják a "Stop Soros" törvénycsomag bulijából

Az MSZP besértődött, hogy kihagyják a "Stop Soros" törvénycsomag bulijából

Az MSZP-frakció jelenlegi formájában nem támogatja sem az alaptörvény-módosítást, sem a "Stop Soros" törvénycsomagot. Az alkotmány módosításának parlamenti vitájában a szocialisták csak a vezérszónoki körben vesznek részt - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Harangozó Tamás közölte, a "Stop Soros" javaslat vitájában részt vesznek és várják, hogy figyelembe veszik-e a belügyminisztériumi egyeztetésen megfogalmazott észrevételeiket. A szocialista politikus az alaptörvény-módosítást teljesen elfogadhatatlannak nevezte. Azt szerinte "európai értékrenddel bíró tisztességes képviselő nem támogathatja".

Harangozó Tamás bírálta, hogy a módosítás három, egymással nem összefüggő témakört érint. Elutasította a közigazgatási bíráskodást létrehozó, illetve a gyülekezési törvényt "szűkítő" módosítást. Kitért arra, hogy a közigazgatási bíráskodásra vonatkozó rendelkezést az ellenzék már az előző ciklusban elutasította. Szerinte ebből is látszik, a Fidesz nem gondolja komolyan, hogy az ellenzék támogatását is szeretné megnyerni az alaptörvény-módosításhoz. Értékelése szerint ez a javaslat kizárólag az ellenzék megbélyegzésére alkalmas. (Szegények, megszokták, hogy csak rájuk lehetett szavazni, mert még mindig nem értik a szikár parlamentalizmus működését: tetszettek volna nagyobb frakcióval beülni, aztán úgy belepofázni az ország dolgaiba. A szerk.)

Harangozó Tamás a "Stop Sorosról" azt mondta, nagyobb odafigyeléssel kellene megfogalmazni az új büntető törvénykönyvi tényállását, mert az szakemberek szerint nem pontos.

PestiSracok facebook image

- magyarázta.

MTI; Fotó: MSZP

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.