Pesti Srácok

Az MTA épülete magasabb, mint a kormány intelligenciája – Tüntetett a MOMENTUM

Az MTA épülete magasabb, mint a kormány intelligenciája – Tüntetett a MOMENTUM

A tudományos élet függetlensége mellett tüntetett a Momentum Mozgalom pénteken Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épülete előtt. Sok katasztrófafilm kezdődik úgy, hogy a tudósok mondanak valamit, a kormányok pedig nem hallgatnak rájuk – mondta felszólalásában Cseh Katalin, a párt eln9kségi tagja, megjegyezve, őt erre emlékezteti a jelenlegi helyzet.

Az Álljunk ki a tudásért! címmel meghirdetett demonstráció néhány száz résztvevője előtt Cseh Katalin, az ellenzéki párt elnökségi tagja azt mondta, hogy a tudósoknál jobb helye van a pénznek, mint a kormánynál.

-tette hozzá.

PestiSracok facebook image

–jelezte Cseh Katalin, megjegyezve, őt erre emlékezteti a jelenlegi helyzet. Eddig az MTA rendelkezett a kutatóintézetek pénze felett, mostantól azonban a kabinet maga akar beosztani 28 milliárd forintot - mondta. Véleménye szerint ha hagyják működni a tudományt, csodákra képes. Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetében dolgozó Szűcs Zoltán Gábor azt hangoztatta, hogy most a személyes kiállásnak van itt az ideje.

-jelentette ki. Közölte, hogy felháborította a Figyelő támadása több kollégájával szemben.

-hangoztatta Szűcs Zoltán Gábor. Gyetvai Viktor diáktüntető úgy fogalmazott, hogy az MTA épülete magasabb, mint a kormány intelligenciája.

-emelte ki.

Berg Dániel momentumos politikus azt mondta, hogy egy jól működő rendszerben a tudomány és a művészet külön áll a mindenkori hatalomtól.

Az esemény Facebook-oldalán azzal hívtak fel a véleménynyilvánításra, hogy az MTA büdzséjének nagy részének felhasználásáról innentől kezdve az újonnan létrejött Innovációs és Technológiai Minisztérium dönthet.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.