Pesti Srácok

Dúró: A Jobbik sokkal több, mint Vona Gábor

Dúró: A Jobbik sokkal több, mint Vona Gábor

A Jobbik sokkal több, mint Vona Gábor, a párt volt elnöke és az a folyamat, amelyet Vona Gábor és az ő vezetésével a párt végigvitt az elmúlt két évben - mondta Dúró Dóra, aki a nap folyamán jelentette be kilépését a Jobbikból.

Az országgyűlési képviselő pénteken az M1 csatornán azt mondta, a tisztújításhoz köthető mindaz, ami meghatározza a Jobbikban kialakult helyzetet. Hangsúlyozt, nem szeretett volna kilépni, szerinte nem neki és nem a pártból kizárt Toroczkai László volt alelnök követőinek kellett volna kilépniük, mert ők azt az irányvonalat viszik tovább, amelyet a Jobbik alapító nyilatkozatában is rögzítettek.

-tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Arra a kérdésre, hogy visszaadja-e mandátumát, úgy válaszolt, nem döntötte el, mindkét oldalról nagy rajta a nyomás. Jelezte, az elnökség felszólította arra, hogy mondjon le róla, a másik részről viszont azt érzi, hogy a csalódottak bíznak benne. Erkölcsileg nagy támogatást jelent neki Pongrátz András, Pongrátz Gergely 1956-os szabadságharcos testvére, aki azt kérte, hogy a Jobbik eredeti szellemiségét képviselje az Országgyűlésben. A végső döntését június 23-a után, a Toroczkai László által szervezett összejövetelt követően hozza meg. Dúró Dóra úgy fogalmazott

Kitért arra is, bízik benne, hogy a kilépési hullám jobb belátásra téríti a vezetőket, illetve egy olyan közösség létrehozását eredményezi, amelynek "van lelke" és kitart véleménye mellett "nemzetstratégiai kérdésekben" akkor is, ha ez a liberális oldalnak nem tetszik.

A Jobbikból kilépett pénteken Dúró Dóra mellett férje, Novák Előd, a párt volt alelnöke, Szőcs Norbert, a párt Baranya megyei elnöke, valamint több megyei tisztviselő és tag. A Jobbik etikai bizottsága kora délután jelentette be, hogy előző nap egyhangú döntéssel kizárták a pártból a korábban platformalapítást meghirdető Toroczkai Lászlót.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.