Pesti Srácok

Előzetesben Borisz Herman a Babcsenko megölésének megszervezésével gyanúsított férfi

Előzetesben Borisz Herman a Babcsenko megölésének megszervezésével gyanúsított férfi

Hatvan napra előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön az illetékes kijevi kerületi bíróság Borisz Hermant, akit Arkagyij Babcsenko ellenzéki orosz újságíró megölésének megszervezésével gyanúsítanak.

A hatóságok szerint Borisz Herman bérelte fel a gyilkosságra egy ismerősét, aki korábban a Donyec-medencében az ukrán fegyveres erőknél szolgált. A veterán azonban rögtön azután, hogy a férfi ajánlatot tett neki, jelentette ezt az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak (SZBU), majd megbízója őrizetbe vételéig ő maga is közreműködött a műveletben, amelynek része volt az újságíró halálának megrendezése mellett kettejük beszélgetéseinek rejtett felvevőre rögzítése is.

Borisz Herman az UNIAN ukrán hírügynökség által közölt információk szerint az Ukrajnában működő egyetlen nem állami tulajdonú fegyvergyártó cég, a Smajszer nevű ukrán-német közös vállalat igazgatója. Pozíciója révén állítólag régóta kapcsolatban áll az ukrán védelmi minisztériummal, és önkéntesként is ismert, amiért segíti a Donyec-medencei konfliktus övezetében harcoló ukrán fegyveres erőket. Herman a bírósági tárgyalásán azt állította, hogy az ukrán elhárítással működött együtt, és az ő utasításaikat követte. Eközben – hangoztatta – orosz ügynököket és befolyást is lelepleztek.

PestiSracok facebook image

– mondta.

Elmesélte továbbá, hogy megkereste őt Moszkvából egy régi ismerőse, aki ukrajnai rendbontások szervezésével foglalkozik. Az Ukrajinszka Pravda hírportál tudósítása szerint azt mondta, hogy az illető jelenleg Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik alapítványánál dolgozik.

– állította Herman.

A vádat képviselő ügyész kijelentette: nem felel meg a valóságnak az, hogy Herman az ukrán elhárításnak dolgozna.

Forrás:hirado.hu, Fotó:MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.