Pesti Srácok

Er, Sie, Es - Ausztriában mostantól harmadik nem is választható

Er, Sie, Es - Ausztriában mostantól harmadik nem is választható

Az osztrák alkotmánybíróság úgy döntött pénteken, hogy a hatóságoknak el kell ismerniük a harmadik nem, az úgynevezett interszex identitás létét. A bíróság különböző kifejezéseket is javasolt a harmadik nem meghatározására - mint például "eltérő", "köztes" vagy "nyitott" -, de a döntést erről a parlamentre hagyta.

E fogalom bevezetésével azoknak az embereknek az életét könnyítik meg, akik nem egyértelműen férfiként vagy nőként tekintenek magukra. Ausztriában ezt ezentúl anyakönyveztetni is lehet majd egy harmadik lehetőség választásával. A döntés értelmében az alkotmányt nem szükséges emiatt megváltoztatni, mert annak értelmezése megengedi, hogy alternatív nemi identitások is bejegyezhetőek legyenek. Ítéletét a bíróság azzal az érvvel támasztotta alá, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikke garantálja az emberek identitását, egyéniségét és integritását, és ezzel "védi az eltérő nemi identitással bíró embereket attól, hogy nemüket mások határozzák meg". A bíróság különböző kifejezéseket is javasolt a harmadik nem meghatározására - mint például "eltérő", "köztes" vagy "nyitott" -, de a döntést erről a parlamentre hagyta. Tavaly novemberben Németországban született hasonló döntés az alkotmánybíróságon.

Az osztrák alkotmánybíróság egy felső-ausztriai személy beadványára reagálva hozta ezt a határozatát. Az illetőnek nem engedték meg, hogy nemi identitásának meghatározásában a "köztes" vagy más kifejezést jegyeztessen be. Kérését az illetékes polgármester és a tartományi közigazgatási bíróság is elutasította.

A döntést vegyesen fogadták az osztrák parlamenti pártok. Harald Stefan, a kisebbik koalíciós partner, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alkotmányügyi szóvivője szerint az ítélet "nem csak hogy teljesen érthetetlen", hanem számos problémát is felvet, például a hadkötelezettség vagy a nyugdíjkorhatár tekintetében. A bíróság az FPÖ szóvivője szerint nem tett jó szolgálatot a köztársaságnak, s külön gondot okoz majd, hogy mit kezdjenek ezzel az ítélettel. A döntés "fontos mérföldkő a valódi egyenlő bánásmód" tekintetében, vélekedett Mario Lindner, az ellenzéki Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) egyenlő bánásmód és LGBTIQ-szóvivője. Mint mondta, az interszex emberek számára ez végre biztosítja Ausztriában a láthatóságot és a státusuk elismerését.

PestiSracok facebook image

-üdvözölte az alkotmánybíróság ítéletét az ellenzéki liberális NEOS (Új Ausztria és Liberális Fórum) párt frakcióvezetője, Niki Scherak. Szerinte a politikának még további intézkedéseket is kell hoznia a nemi diszkrimináció ellen, a szülőknek például meg kellene adni a jogot, hogy születéskor milyen nemet jegyeztessenek be gyermekük számára.

Forrás: MTI; fotó: designvsd.com

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.