Pesti Srácok

Fura - A belügyminiszter etnikai alapú roma-számlálást tartana Olaszországban

Fura - A belügyminiszter etnikai alapú roma-számlálást tartana Olaszországban

Az Olaszországban élő romák összeszámlása mellett foglalt állást az olasz belügyminiszter. Matteo Salvini , a Liga kormánypár politikusa - aki egyben miniszterelnök-helyettes is - a Telelombardia nevű televíziónak nyilatkozva azt hangoztatta, hogy az általa javasolt összeszámlálással a romák helyzetéről kíván képet nyerni.

"Képet akarunk alkotni a helyzetről. Az Olaszországban illegálisan élő külföldieket - a származási országaikkal kötött megállapodásoknak köszönhetően - ki fogják toloncolni. Sajnos az olaszországi romákat itt kell tartanunk" - jegyezte meg Salvini, aki szerint az intézkedést lehetne "személyek regisztrációjának" vagy akár "pillanatfelvételnek" is nevezni. A belügyminiszter kijelentése - mint a hírügynökségek jelentették - felháborodást váltott ki. A balközép La Repubblica napilap "sokkolónak" nevezte a nyilatkozatot, amire Salvini a Twitteren így válaszolt:

-tette hozzá. Az ANSA olasz hírügynökség idézte Carlo Stasollát, a roma jogokért is síkra szálló Associazione 21 Luglio egyesület elnökét, aki úgy fogalmazott,

PestiSracok facebook image

Az olaszországi romák helyzete a nagyvárosokban már régóta politikai viták tárgya. Jobboldali politikusok egyebek mellett azt hangoztatják, hogy egyetlen európai országban sem tűrik el a hevenyészett cigánytáborokat és roma kisgyerekek kéregetését csak az olasz nagyvárosokban. Sok cigánycsalád összetákolt telepeken él, ezek többnyire lakókonténerek vagy fából ácsolt viskók mellékhelység nélkül. A romagyerekeket gyakran bűnszervezetek "alkalmazzák" zsebtolvajokként az üdülővárosokban.

Olaszországban 180 ezer roma él, összesen a lakosság 0,25 százalékát teszik ki, ami jóval alacsonyabb arány Görögországhoz, Spanyolországhoz vagy Franciaországhoz képest. A kisebbség mintegy 8000 tagja él Rómában, hozzávetőleg a felük hevenyészett telepeken. Emberi jogvédők és egyházi szervezetek jobb integrációs politikát követelnek a cigányság számára az olasz kormánytól. ől. A katolikus egyház biztonságos szálláshelyek mellett oktatási lehetőségeket sürget a kiskorúak számára, hangsúlyozza továbbá, hogy el kell oszlatni a cigánytelepek közelében lévő negyedek lakóinak félelmeit a romáktól mégpedig olymódon, hogy jobban informálják őket a kisebbség mindennapjairól.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.