Pesti Srácok

Ifjabb Robert Kennedy szerint a Kennedy-gyilkosság szálai a CIA-hez vezethetnek

Ifjabb Robert Kennedy szerint a Kennedy-gyilkosság szálai a CIA-hez vezethetnek

John Kennedy elnök meggyilkolásának szálai a Központi Hírszerző Ügynökséghez (CIA) vezethetnek - állította a Fox televíziónak adott interjújában ifjabb Robert Kennedy, akinek édesapját, Robert Kennedy igazságügy-minisztert éppen ötven évvel ezelőtt gyilkolták meg. Ifjabb Robert Kennedy szerint az embereknek végre meg kellene ismerniük az igazságot a Kennedy-gyilkosság ügyében.

A jelenleg ügyvédként és környezetvédelmi aktivistaként tevékenykedő Kennedy szerint a nagybátyja, a néhai John Fitzgerald Kennedy elnök gyilkosságára vonatkozó valamennyi adatot, feljegyzést és dokumentumot Donald Trump elnök egyelőre azért nem hozza nyilvánosságra, mert "így, vagy úgy, de valamiképpen a kapcsolat van a CIA és az elnökgyilkosság között". Robert Kennedy hangsúlyozta,

Elmondta, hogy édesapja "a legjobb nyomozó volt annak idején", de az igazságügyi tárca mindent megtett, hogy munkáját ellehetetlenítse". Hozzátette, miután Lyndon B. Johnsont a Kennedy-gyilkosság után beiktatták az elnöki hivatalba, Robert Kennedy soha többé nem állt szóba Edgar Hooverrel, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) akkori igazgatójával. John Fitzgerald Kennedy elnököt 1963. november 22-én gyilkolták meg a texasi Dallasban. A gyilkossággal a magányos elkövetőnek minősített Lee Harvey Oswaldot vádolták meg, akit azonban letartóztatásakor Jack Ruby bártulajdonos agyonlőtt. Ruby később a börtönben betegségben meghalt. Donald Trump elnök, aki tavaly még azt ígérte, hogy a Kennedy-gyilkosságra vonatkozó dokumentumokat nyilvánosságra hozza, az idén áprilisban bejelentette, nemzetbiztonsági okok miatt néhány dokumentum 2021 októberéig zárolva marad. Közleményében az elnök hangsúlyozta, az amerikai hírszerző szervezetek tanácsára döntött így, mert szerintük néhány titkosított dokumentum nyilvánosságra hozatala ártana "jól meghatározható nemzetbiztonsági érdekeknek, a rendfenntartó erőknek és aggodalmakat okozna a külpolitikában is".

PestiSracok facebook image

Az Egyesült Államokban egyébként a héten egymás után tartanak emlékező rendezvényeket ifjabb Robert Kennedy édesapja, Robert Kennedy igazságügy-miniszter meggyilkolásának 50. évfordulója alkalmából. Robert Kennedy 1968. június 6-án halt meg, egy nappal azt követően, hogy Los Angelesben rálőttek, amikor a Demokrata Párt elnökjelöltjeként egy szállodában bejelentette, hogy megnyerte a kaliforniai előválasztást.

Forrás: MTI; fotó: cbsnews.com

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?