kennedy-gyilkosság
Kennedy-akták: Homályos merénylet, slendrián nyomozás, mágikus jelentés – Kószáló Ladikpisztoly S01E08
Legfeljebb találgathatunk, hogy milyen iratok kerülnek napvilágra azután, hogy Donald Trump feloldja a Kennedy-gyilkosságok titkosítását. A John F. Kennedy elnök 1963-as lelövését vizsgáló Warren-bizottság ténykedését és végkövetkeztetéseit finoman szólva nem övezi közbizalom, hiszen szinte alig van olyan szál ebben a vizsgálatban, amely rendeltetésszerűen folyt volna le, és amely ne lenne valamiért gyanús. Kurtz ezúttal a történet alapos ismerőjeként, szakértőként ült be a székbe, hogy megpróbálja beletuszkolni a rövid műsoridőbe ennek a szövevényes és kiterjedt ügynek a megválaszolatlan rejtélyeit.Biden megtagadta a Kennedy-gyilkosság dokumentumainak nyilvánosságra hozását
Az 1963-ban meggyilkolt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök hozzátartozói sürgették Joe Biden amerikai elnököt, hogy hozza nyilvánosságra a merénylet még titkosított dokumentumait – számolt be hétfőn a Newsmax konzervatív amerikai hírportál és a Politico című lap.Hosszú forró nyár Amerikában: az 1967-68-as faji zavargások közepette is tudott nyerni a republikánus Richard Nixon
George Floyd fekete bőrű bűnöző meggyilkolása után elszabadultak az indulatok Amerika városaiban. Az ember hajlamos arra gondolni, hogy az utcai zavargások kapcsolódnak az őszi elnökválasztásokhoz. A radikális baloldaliak elvesztették a Demokrata párti előválasztást, hiszen vezérük, Bernie Sanders kikapott Joe Biden-től. Attól a politikustól, aki egyébként a feketék szavazataival verte meg Sanderst és ezek a feketék lázadtak most fel. De volt már ilyen az amerikai történelemben: 1968-ban az egész ország káoszba süllyedt, és mégis nyerni tudott a konzervatív amerikaiak szavazataival Richard Nixon. A történelembe ez úgy vonult be, mint a “hosszú forró nyár”.Ifjabb Robert Kennedy szerint a Kennedy-gyilkosság szálai a CIA-hez vezethetnek
John Kennedy elnök meggyilkolásának szálai a Központi Hírszerző Ügynökséghez (CIA) vezethetnek - állította a Fox televíziónak adott interjújában ifjabb Robert Kennedy, akinek édesapját, Robert Kennedy igazságügy-minisztert éppen ötven évvel ezelőtt gyilkolták meg. Ifjabb Robert Kennedy szerint az embereknek végre meg kellene ismerniük az igazságot a Kennedy-gyilkosság ügyében.Trump közzéteteti a Kennedy-merénylet majdnem minden dokumentumát
Donald Trump amerikai elnök szombaton bejelentette, hogy nyilvánosságra hozatja az 1963-as Kennedy-gyilkosság összes, még mindig titkosított dokumentumát azok kivételével, amelyek olyan személyek nevét és lakcímét tartalmazzák, akik még ma is élnek.Ez derült ki eddig a Kennedy-aktákból
Az Egyesült Államok kormánya 2800, korábban titkosított dokumentumot hozott nyilvánosságra John F. Kennedy elnök rejtélyes meggyilkolásával kapcsolatban, mivel csütörtökön járt le a kongresszus által még 1992-ben megszavazott törvény által előírt határidő. A történészek és újságírók azonnal böngészni kezdték az egyébként nehezen olvasható, néha kézzel írt és zavaros dokumentumokat. A nyilvánosságra hozott iratokból kiderül, az elkövető Lee Harvey Oswald már korábban is az FBI megfigyelési listáján szerepelt, és az is bebizonyosodik, hogy nem a kubaiak követték el a merényletet. Történészek és elemzők arra számítanak, hogy az újonnan megismerhető feljegyzésekből fény derül a Kennedy elnök egyedüli gyilkosaként számon tartott Lee Harvey Oswald utazásaira és kapcsolatrendszerére, a gyilkosság előtt két hónappal Mexikóba tett látogatásának részleteire, ahol kubai és orosz tisztségviselőkkel találkozott.Ajánljuk még