Pesti Srácok

Nem hozza nyilvánosságra Trump az összes Kennedy-aktát

Nem hozza nyilvánosságra Trump az összes Kennedy-aktát

Donald Trump amerikai elnök ígéretétől eltérően egyelőre mégsem hozza nyilvánosságra a Kennedy-gyilkosság titkosított dokumentumainak teljességét.

A Fehér Ház csütörtök esti közlése szerint az Országos Levéltár helyi idő szerint csütörtökön éjjel a honlapján nyilvánosságra hoz 2800 dokumentumot, ám mintegy 300 feljegyzés, hangfelvétel és egyéb dokumentum továbbra is titkos marad. A The Hill című lap információi szerint az elnök elrendelte, hogy az elkövetkező 180 napban alaposan vizsgálják át a visszatartott dokumentumokat, és valószínűleg majd csak ezt követően teszik őket hozzáférhetővé. Az elnök még szerdán este Twitter-bejegyzést tett közzé, amelyben azt írta, hogy „a JFK-dokumentumok régóta várt közzétételére holnap sor kerül. Érdekes lesz”. Ezt úgy értelmezték, mint ígéretének maradéktalan betartását, vagyis a híres elnökgyilkosság valamennyi részletének feltárását. Csütörtökön a kora esti órákban azonban a Fehér Ház memorandumot adott ki, amelyben Donald Trump leszögezte:

Ugyanakkor minisztériumok és szervezetek azt javasolták nekem, hogy bizonyos információkat nemzetbiztonsági okokból, törvényi és külpolitikai megfontolásokból nyilvánosságra hozataluk előtt meg kell szerkeszteni. Nincs más választásom, mint ezt inkább elfogadni, semmint visszafordíthatatlan károkat okozni nemzetünk biztonságának”.

PestiSracok facebook image

Az FBI és a CIA nyomására tartotta vissza a doksikat Trump

Amerikai sajtóhírek szerint Trump elsősorban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) nyomására tartott vissza dokumentumokat. A The Washington Post című lap Roger Stone politikai tanácsadóra hivatkozva csütörtökön este a honlapján azt közölte, hogy elsősorban Mike Pompeo, a CIA igazgatója lobbizott Trumpnál egyes dokumentumok átmeneti visszatartása érdekében. Maga Stone egyébként a Kennedy-gyilkosságról könyvet is írt, amelyben azt vetette fel, hogy Lyndon B. Johnson, Kennedy alelnöke, majd utódja gyilkoltatta volna meg Kennedyt.

Forrás: MTI, fotó: InfoWars

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.