Pesti Srácok

Novák Katalin: Nem kell félni a homofóbia vádjától, szabad bátran beszélni nyilvánvaló kérdésekről

Novák Katalin: Nem kell félni a homofóbia vádjától, szabad bátran beszélni nyilvánvaló kérdésekről

A kormánynak a jövőben is határozottan ki kell állnia a házasság értékei mellett – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Kaposváron, a Református Egyházi Napok – Dunántúl egy fórumbeszélgetésén. Novák Katalin kijelentette, hogy a homofóbia vádjától való félelem miatt sem torpanhat meg a logika a genderlobbival szemben, valamint a gyerekszülést emberi jogként beállítókkal szemben felhívta a figyelmet a gyerekek jogaira.

A Családok éve alkalmából rendezett ökumenikus fórumon kijelentette az államtitkár: a család szerepe az élet továbbadása. Stabilan kell állnunk a jövőben is a házasság értéke mellett, mert fennáll a veszély, hogy amikor

– mondta. Az államtitkár hozzátette, vannak fenyegető jelek, amelyek próbálják megbontani a család szentségét, bár ezek nem jellemzőek a világ egészére, és a média által jelentős mértékben felnagyítottak.

PestiSracok facebook image

Amikor az élet továbbadásának szentségéről, a férfi és nő házasságban betöltött szerepéről, hagyományos férfi és női szerepekről beszélünk, a nyilvánosan szereplők óvatosan fogalmaznak, mert félnek attól, hogy a homofóbia vádjával illetik őket, akkor is, ha a legegyértelműbb összefüggéseket mondják ki – világított rá a furcsa helyzetre. Példaként hozta, hogy ha a meleg párok örökbefogadási jogáról van szó, megtorpanni látszik a logika, ezért bátorságra buzdította a jelenlévőket, mert

A gyerekek jogai rovására követelnek saját „emberi jogokat”

Novák Katalin ugyancsak a kifordított logikára mutatott rá azzal kapcsolatban, hogy sokan emberi jogként kezelik, hogy egy nőnek legyen gyereke, holott valójában a gyereknek van joga ahhoz, hogy legyen édesanyja és édesapja. Nem szabad elfeledkeznünk a többségről, amelynek értékei és a gyerekvállalás mellett határozottan ki kell állni; a családhoz kell egy nő és egy férfi, és pont elég hozzá egy nő és egy férfi – fogalmazott. Az államtitkár a tiszta vízhez hasonlította a családot: bár az üdítőitalokat sokat reklámozzák, a vizet enélkül is minden gyerek szereti.

A fórumon Márfi Gyula veszprémi érsek többek között arról beszélt, hogy van pozitív és negatív másság. A fiú más, mint a lány, ez pozitív másság, ma ezt el akarják törölni. Az egynemű partnerek nem alternatívái a házastársaknak – mondta. Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke európai álmodozásnak nevezte, hogy az állam majd mindent megold, a tisztességes kormányzatok viszont már nem állítják, hogy mindent megoldanak a családok helyett.

MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.