Pesti Srácok

Seehofer kilátásba helyezte a német kormánykoalíció felbontását

Seehofer kilátásba helyezte a német kormánykoalíció felbontását

Kilátásba helyezte a német szövetségi kormányt alkotó pártok koalíciójának felbontását a menekültügy körüli viták miatt Horst Seehofer belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke egy pénteki lapinterjúban, a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről mindjárt (szélső) jobboldali fordulattal vádolták meg Seehofer pártját.

Horst Seehofer a Passauer Neue Presse című bajor lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a célt illetően egyetértés van közte és Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke között, mindketten el akarják kerülni, hogy belépjenek Németországba olyan menedékkérők, akik egy másik európai uniós (EU-) tagországban már benyújtották menedékjogi kérelmüket. A kancellár európai szinten szeretné rendezni a kérdést, „én pedig azt szeretném, hogy szükség esetén a szövetségi rendőrség intézkedjen a határon" - mondta Seehofer.

-mondta a CSU elnöke. Azzal kapcsolatban, hogy a kancellár jelezte, kormányfői hatáskörébe sorolja az ügyet, és nem tűrné el, ha belügyminisztere egyoldalú, az érintett országokkal nem egyeztetett módon és más országok terhére intézkedne, Horst Seehofer azt mondta, hogy világszerte egyedülálló fejlemény, "ősbemutató" lenne, ha egy minisztert azért menesztenének, mert igyekszik gondoskodni országa biztonságáról és rendjéről.

PestiSracok facebook image

-emelte ki Horst Seehofer.

A CDU egyik elnökségi tagja, Daniel Günther Schleswig-Holstein tartományi miniszterelnök pénteken a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak azt mondta, hogy a testvérpártok közötti vita valójában nem a menedékkérők bizonyos csoportjaival kapcsolatos határigazgatási megoldásokról szól, hanem arról, hogy a CSU a pártszövetséget a politikai színtér jobboldalának széle felé, "messze jobbra" akarja tolni, és "az EU ellen" akarja fordítani, amit "a CDU nem tűrhet el". Hozzátette, hogy a CSU ezzel a törekvésével "súlyosan gyengítette Németország tárgyalási pozícióját az EU-n belül". Erre figyelmeztetett Günther Oettinger német uniós biztos, a CDU egyik tekintélyes politikusa is, aki a Handelsblatt című üzleti lapnak egy szintén pénteken megjelent interjúban azt mondta, hogy a CSU tevékenysége "károsíthatja Németország cselekvőképességét". Hozzátette, reméli, hogy a vita résztvevői nem az egyéni, "szubjektív érdekeik maximalizálására" törekednek. Horst Seehofernek is hozzá kellene járulni a pártszövetség fenntartásához - mondta.

Megfigyelők szerint a testvérpártok között a határigazgatásról 2015 óta változó intenzitással zajló konfliktus elmérgesedése nem választható el attól, hogy Bajorországban októberben helyi törvényhozási (Landtag-) választásokat tartanak, és a csak a tartományban működő CSU támogatottsága gyengül. A legutóbbi mérések szerint a CSU a 40 százalékos szint közelébe süllyedt, ami azzal fenyeget, hogy elveszíti abszolút többségét a tartományi parlamentben. A német és a bajor politika új, a CSU-tól jobbra álló szereplője, az Alternatíva Németországnak (AfD) választói támogatottsága viszont emelkedik, 13 százalék körül van, és a jelek szerint a CSU a migrációs válság eddigi kezelésének éles bírálatára építő vetélytárs felvetéseinek átvételével próbálja stabilizálni magát. Ezzel kapcsolatban a munkavállalói érdekek képviseletére szerveződött CDU-s platform (Christlich-Demokratische Arbeitnehmerschaft - CDA) vezetője, Christian Bäumler a Handelsblattnak nyilatkozva sürgette, hogy pártja kezdjen hozzá a CSU-nak eddig átengedett Bajorországban folytatandó tevékenységek előkészítéséhez azzal a céllal, hogy a párt elindulhasson a Landtag-választáson, ha a CSU felmondja a szövetséget. Ezzel világossá lehetne tenni a CSU számára, hogy választásokat "Bajorországban sem a szélsőjobbon, hanem a társadalom közepén" lehet megnyerni.

A szövetségi kormányt alkotó koalíció harmadik tagja, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetősége élesen bírálta a CDU/CSU pártszövetségen belüli vitát, és annak lezárására szólított fel. A Der Spiegel című hírmagazin egy pénteki jelentése alapján az SPD-ben nem bíznak teljes mértékben abban, hogy a koalíciós társak abbahagyják a viszálykodást, erre utal, hogy a pártban elkezdtek foglalkozni azzal az eshetőséggel, hogy előrehozott szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást kell tartani.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.