Pesti Srácok

Tommy Robinsont börtönbe zárják, de a Hezbollah terrorszervezet zászlaja alatt százak tüntethettek Londonban

Tommy Robinsont börtönbe zárják, de a Hezbollah terrorszervezet zászlaja alatt százak tüntethettek Londonban

Idén is megrendezték az antiszemita büszkeség napját Londonban - írja a The Times of Israel. Az Al-Quds Day (Jeruzsálem nap) névre hallgató rendezvényt a szaúd-arábiai nagykövetség előtt rendezték meg múlt hét vasárnap. Az eseménynek már korábban is olyan támogatói voltak, mint az Izrael-ellenességéről, szélsőbaloldai demagógiájáról és utópisztikus muszlim-barátságáról közismert munkáspártiJeremy Corbyn. A libanoni Hezbollah zászlója már korábbi demonstrációkon is feltűnt, és panasz is érkezett miatta a rendőrséghez. A hivatalos szervek azonban úgy ítélik meg, hogy a terrorszervezet szimbólumának nyilvános megjelenése a szabad politikai véleménynyilvánítás részét képezi, így megengedett.

Az iráni támogatottságú, siíta és egész Libanon felett hatalmat gyakorló Hezbollah merényletei az elmúlt évtizedekben rengeteg ártatlan ember életét oltották ki Izraelben és más helyszíneken is. A szervezet az Európai Unió területén és világszerte (Dél-Amerika, Szíria stb.) is aktív, legvéresebb támadása egy turistabusz felrobbantása volt Bulgáriában, 2012-ben. De bűnspecialitásaik közé sorolható a szerteágazó nemzetközi drogkereskedelem, ami a szervezet vagyoni alapját gyarapítja évtizedek óta.

– ezt válaszolta Louise Ellman parlamenti képviselő kérdésére Jane Conners rendőrparancsnok. Ellman felszólította a brit parlamentet, hogy a Hezbollah szervezet egészét (és ne csak katonai szárnyát) sorolja a terrorszervezetek közé. Az Európai Unióban a Hezbollah politikai szárnya nem került feketelistára, annak a libanoni politikai életben betöltött fontos szerepe miatt. A politika álcája védi a szervezetet a nemzetközi szankciókkal szemben.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Ellman. A Brit Cionista Szövetség ellentüntetést jelentett be, de megkérte a muszlimellenes szélsőjobboldali csoportokat, hogy ne csatlakozzanak a demonstrációhoz. "Bár büszkén állunk ki a gyűlölet ellen, tisztában vagyunk azzal is, hogy bizonyos szélsőjobboldali és neonáci csoportok is ellentüntetésre készülnek az Al-Quds Day rendezvényen". Tavaly az Izrael-ellenes tüntetők szintén Hezbollah zászlókkal jelentek meg, és a szokásos Izrael- és zsidóellenes szólamok mellett a "cionistákat" tették felelőssé a 79 áldozatot szedő, Grenfell-toronyházban történt tűzeset miatt, ahol jobbára muszlim bevándorlók éltek. "Ez a demonstráció a Grenfell áldozatainak követel igazságot. A Konzervatív Párt legnagyobb támogatói a cionisták. Ők felelősek a Grenfell lakóinak haláláért, a Toryk cionista támogatói. Szabadságot Palesztinának!" – hangzott el a tüntetésen.

Az idei Al-Quds nap előtt Hásszán Nászrállá sejk, a Hezbollah vezetője a megszokott fogalmazott:

Hásszán Rouháni, az iráni elnök is üdvözölte az Al-Quds napi demonstrációkat:

Az Irán által pénzelt Al-Quds napi rendezvényeket rendszerint a rámádán ünnepi hónap utolsó péntekére időzítik, az 1979-es iráni iszlám forradalom kezdete óta. Idén különösen nagy indulatok elszabadulásától tartanak, mert kiéleződött a helyzet a Gáza-övezet határánál, illetve Izrael számos csapást hajtott végre a Szíriában állomásozó iráni katonai egységek ellen, és megsemmisített sok olyan fegyverszállítmányt, mely Teheránból tartott a Hezbollah libanoni bázisai felé. A résztvevő szervezetek elsősorban radikális muszlim csoportok, palesztin-párti baloldali mozgalmak, illetve a szélsőséges Neturé Kártá zsidó közösség tagjai. A demonstrációkon gyakori az izraeli zászló elégetése és a "Halál Izraelre" jelszó skandálása.

zsido.com, TOI, PS/SZDM; Fotó: EUobserver

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Közel 4 milliárdot kaszált a balos önkormányzatoktól és a BKM-től a fenyvesi üdülőügyletben megbukó cég, amelyik Trippon házát is felújította

Exkluzív 2024 június 3.
A BKM - vagyis a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő közműszolgáltató holding és elődje, a Főtáv Zrt. több közbeszerzésében mindkét kivitelező cég indult azok közül, amelyekről korábbi cikkünkben megírtuk, úgy újították fel a balatonfenyvesi FŐTÁV üdülőt, hogy több szereplőből álló cégláncolaton folyatták végig a pénzt, majd a kivitelezést ténylegesen elvégző kisvállalkozást nem fizették ki. A Szin-Ker Kft. 2006 óta hasít a közbeszerzéseken, a fenyvesi projektben maga alá alvállalkozóként bevont Norton Vision Kft még kezdő ezen a terepen. A fókuszunkba került cégek rendre indultak el ugyanazokon a fővárosi közműcégek által kiírt tendereken, ezeket egy kivételével a Szin-Ker nyerte. Tényfeltáró riportsorozatunk mostani részében bemutatjuk, hogy a Szin-Ker jóval több mint Mártha Imréék kedvenc építőipari cége. 2019 óta a BKM-től és baloldali vezetésű fővárosi önkormányzatoktól közel milliárd forintot kaszáltak a közbeszerzéseken. Ez idő alatt a nettó árbevételük elérte a 10 milliárd forintot, amiből most kapaszkodjanak meg, addig sakkoztak, míg 50 millió forint adózási kötelezettség sem keletkezett. Itt érdemes felidézni, hogy éppen a minap derült ki egy másik építőipari cég vezetőjének nyomozóhatóság előtt tett vallomásából, hogy Újpesten például a SZIN-KER Kft-nek azért cserébe, hogy több száz millió forint értékben munkát kapjon, ingyen fel kellett újítani Trippon Norbert házát. Ezt úgy oldották meg, hogy egy másik cégtől teljesítés nélküli fiktív számlákat kértek - ezzel fedték le a körübelül 200 millió forint értékű családi ház átépítési munkáit.