Pesti Srácok

Üldözés közben halálos balesetet szenvedtek Texasban embercsempészek

Üldözés közben halálos balesetet szenvedtek Texasban embercsempészek

Balesetet szenvedett vasárnap Texasban egy a jelentések szerint illegális bevándorlókat szállító gépkocsi, amelyet üldözőbe vettek a határőrök. A szerencsétlenségben legalább öten vesztették életüket, és többen súlyosan megsérültek.

Az amerikai határőrizeti szervek közlése szerint vasárnap délelőtt a határőrök három városi terepjáróra (SUV) lettek figyelmesek, és gyanítva, hogy embercsempészek járműiről van szó, leintették őket. Két kocsi meg is állt - utasaik közül később többeket őrizetbe vettek -, ám a harmadik továbbhajtott. Az egyik határőr üldözőbe vette a menekülő autót, és a hajszába bekapcsolódtak a helyi seriff emberei is. A CNN amerikai hírtelevízió híradása szerint az országúton 160 kilométeres sebességgel menekülő gépkocsi egy ponton felborult, többször megpördült és eközben az autóból 12 ember kiesett. Öten közülük életüket vesztették, többen súlyosan megsérültek. További két embert, a gépkocsi vezetőjét és az egyik utast, akik vélhetően amerikai állampolgárok, a hatóságok letartóztatták. Az áldozatok többsége feltételezések szerint illegálisan tartózkodott az országban. A sérültek közül néhányat mentőhelikopterrel vittek a helyszíntől mintegy 150 kilométerre északkeletre lévő San Antonióba.

Forrás:MTI, Fotó:MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.