Pesti Srácok

Az afrikai kapcsolat: Kína ezúttal a kameruni hadsereget pénzeli

null

Kína 4,5 millárd CFA frankkal – jelenleg az euróhoz kötött afrikai pénznem, az említett 2,2 milliárd forint – támogatja az ország több pontján is biztonsági kihívásokkal küzdő kameruni hadsereget – jelentette a nyugat-afrikai állam rádióadója csütörtökön.

A kameruni CRTV tudósítása szerint a támogatásról Joseph Beti Assomo védelmi miniszter és Vang Jing-vu, Kína kameruni nagykövete kötött megállapodást szerdán. Kamerun biztonságát északon a nigériai Boko Haram dizsihadista szervezet, az angol nyelvű északnyugati és délnyugati területeken pedig a független állam megalapításáért harcoló fegyveresek fenyegetik. A hadsereget rendszeresen vádolják azzal, hogy visszaéléseket hajt végre azokon a frontokon, ahol jelen van. Az elnökválasztást október 7-re ütemezték, de az egyre éleződő feszültségek, különösen az angol nyelvű régiókban, megzavarhatják a szavazást. Az elnöki tisztséget immár csaknem harminchat éve betöltő, nyolcvanöt esztendős Paul Biya hetedik alkalommal jelöltette magát, rajta kívül még tucatnyian jelezték hasonló szándékukat a kameruni választási bizottságnál. A jelentkezéseket az alkotmánybizottság bírálja majd el.

Kína egyre növeli befolyását az afrikai kontinensen: közel egy évtizede már, hogy a távol-keleti ország az Egyesült Államokat megelőzve Afrika legnagyobb kereskedelmi partnerévé vált. Peking azonban nem csupán kereskedelmi szempontból tartja fontosnak Afrikát, innen származik ugyanis azon nyersanyagok jelentős része, melyekkel Kína nem rendelkezik, ráadásul az afrikai partnerek kiváló szövetségesnek bizonyultak Kína számára az ENSZ-ben is – írta a CNN Hszi Csin-ping kínai elnök a héten esedékes afrikai körútja előtt. A kínai államfő július 25-én a BRICS országok tanácskozóján vesz majd részt Dél-Afrikában. Kína legelső külföldi katonai támaszpontját is Afrikában, a Vörös-tenger stratégiai jelentőségű bejáratánál elhelyezkedő Dzsibutiban hozta létre két éve. Peking 2015-ben bejelentette, hogy hatvanmilliárd dollárt költ afrikai – főleg mezőgazdasági – fejlesztésekre, és eltörli néhány ország adósságát.

Forrás: MTI. Fotó: Origo

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.