Pesti Srácok

Az emberek készen állnak az együttműködésre a robotokkal egy kutatás szerint

null

Az emberek 93 százaléka elfogadná a robotoktól kapott utasításokat a munkahelyén, és kész együttműködni velük - derül ki az Oracle és a Future Workplace kutatócég közös, MTI-nek küldött felméréséből.

Fehér Csaba, az Oracle portfolió igazgatója a kutatásról elmondta, az eredmények jól mutatják, hogy az emberek nem félnek a mesterséges intelligencia használatától, a robotokkal való kapcsolattartástól, illetve a munkájuk elvesztésétől a mesterséges intelligencia miatt. Az 1320 humánerőforrás-vezető és munkavállaló megkérdezésével készített felmérés szerint a megkérdezettek készen állnak a mesterséges intelligencia (AI) használatára. A kutatásból az is kiderült, hogy jelentős különbség van a mesterséges intelligencia munkahelyi és otthoni használatának elterjedtsége között: míg a magánéletében az emberek 70 százaléka használ valamilyen AI technológiát, a hr-szakemberek csupán 6 százaléka alkalmazza a mesterséges intelligenciát, és csak a munkavállalók 24 százaléka vesz igénybe valamilyen AI-megoldást a munkahelyén.

A megkérdezettek a mesterséges intelligencia legnagyobb hasznának a nagyobb termelékenységet jelölték meg. A következő 3 év távlatában a munkavállalók 59 százaléka szerint a mesterséges intelligencia növelni fogja a vállalatok működési hatékonyságát, 50 százaléka szerint gyorsabbá teszi a döntéshozatali folyamatokat, 45 százaléka szerint jelentősen csökkenti a költségeket, 40 százaléka szerint pedig jobb ügyfélélményeket tesz lehetővé. A megkérdezett hr-vezetők 27 százaléka szerint a mesterséges intelligencia pozitív hatással lesz a tanulásra, 26 százaléka szerint a teljesítménymenedzsmentre, 18 százalékuk szerint a bérszámfejtésre, valamint 13 százalékuk szerint a munkaerő toborzására is.

MTI; Vezető kép: Medium.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.