robot
Arab robotférfi fogdosott egy riporternőt (VIDEÓ!)
Egy mesterséges intelligenciával foglalkozó konferencián készített interjút egy riporter a mellette álló férfival, mindeközben viszont az arab ruhában, mögötte álló humanoid robot megérintette a fenekét. Úgy tűnik nem csak attól kell félnünk a jövőben, hogy a robotizált világ elveszi a munkánkat, hanem attól is, hogy zaklatni kezdenek bennünket.Hamarosan indulhat az első AI-hírcsatorna, ami azt is eldönti, hogy mi érdekelhet minket – Dezse Vű
Tavaly december végén egy furcsa videó jelent meg az interneten. Ebben egy nőnek látszó AI azt állította, hogy ők lesznek az első olyan hírcsatorna, médium a világon, ahol nem dolgoznak majd emberek, a tartalmat kizárólag a mesterséges intelligencia intézi majd. A "Channel 1" névre keresztelt csatorna nem titkolt szándéka, hogy teljesen átalakítsa a médiát, mert szerintük ez a jövő. Ráadásul állítólag mindenkinek személyre is tudják majd szabni a híreket, vagyis senki nem lát, hall, vagy olvas majd olyat, ami esetleg nem egyezik a véleményével, vagy azzal a valósággal, ami neki tetszik… Te jó ég! Lehet, hogy a Telex és a 444.hu is AI-vezérelt? Aztán persze az is lehet, hogy az egész nem igaz és egy hatalmas nagy álhírrel van dolgunk, semmit nem lehet kizárni, de akkor is érdemes beszélgetni erről, mert az ötlet már biztosan megvan, és valószínűleg a szándék is.Megvan a válasz: a mesterséges intelligencia ilyennek látja a világ vezető politikusait
A mesterséges intelligencia alapvetően egy vitatott fogalom, mivel a kritikusok szerint technikailag nem létezik olyan, hogy mesterséges intelligencia. Létezik szuperszámítógép, ami algoritmusok millióit futtatja le a pillanat törtrésze alatt, de nem intelligens. Továbbra is csak egy gép, aminek olyan fejlettek a reakciói, hogy már-már emberinek tűnik. Ettől függetlenül ma ezt nevezzük mesterséges intelligenciának, a legelterjedtebb pedig az ingyenesen használható ChatGPT. Mi most megkérdeztük tőle, hogy mit gondol néhány világpolitikailag fontos személyről.Nők, kaja, robotok... – The Right Brothers
Miért nem tudnak főzni a britek? Miért fontos, hogy milyen színű egy étel? Miért idióták a vegánok, és miért fontos a kiegyensúlyozott étrend? Ezekre a kérdésekre mind válaszolunk, ebben segít nekünk a Paulaner Sörház konyhafőnöke, akivel egy kicsit elkalandoztunk az ételek világába is, de persze mindent is megpróbáltuk összemosni a politikával, gyakran sikertelenül. Konklúzióként megállapítottuk a “természetes nők és változatos étrend a két legfontosabb dolog a világon”.A Mesterséges Intelligencia titokzatos világa: tíz munkahely, amit a robotok már átvettek
Az utóbbi évtizedekben a mesterséges intelligencia (AI) területe hihetetlen fejlődésen ment keresztül, és számos területen radikálisan átalakította az emberi életet. Az AI olyan számítógépes rendszerek és algoritmusok halmaza, amelyek képesek felismerni mintákat, tanulni az adatokból, és önállóan meghozni döntéseket. Az AI alkalmazásai az egyszerű automata folyamatoktól egészen az összetett döntéshozatali folyamatokig terjednek, és már most érezzük hatását a mindennapi életünkben. Ezen cikkben felfedezzük az AI fejlődésének kulcsfontosságú mérföldköveit, az alkalmazási területeket és azt, hogy miként veszélyezteti a megélhetésünket egy "robot".Pornó, zsarolás, mesterséges intelligencia – Dezse Vű
Sok minden máshogy alakult, mint ahogyan azt a sci-fi filmekben és könyvekben annak idején megjósolták. Egy időben szentül hittük, hogy 2023-ra repülő autókkal járunk majd, ami nem történt meg. Van viszont mobiltelefonunk, közösségi médiánk, ami valljuk be, ebben a formában egyik írózseni jövendölésében sem szerepelt. És az AI, a mesterséges intelligencia sem úgy működik, ahogy gondoltuk; ennek az evolúciója is olyan irányba tart, amiről a legvadabb történetekben sem álmodtunk. A mesterséges intelligenciát jelenleg leginkább csetelésre és elképesztő műalkotások megrajzolására használjuk, de az emberiség jövője szempontjából rendkívül fontos technológiát elkezdte használni a deepfake-ipar, és megszületett az AI-pornó. Hát, igen, ha az ember kezébe kerül egy kis high-tech, akkor az első dolog az lesz, hogy a perverz, legmélyebben szunnyadó vágyait akarja vele kiélni, kielégíteni. Mert mi, emberek ilyenek vagyunk. Hogy nekünk az AI evolúciós szempontból jó-e vagy rossz, nem tudni, de az biztos, hogy eljött az idő, amikor el kell kezdenünk átgondolni, hogy kik is vagyunk, mit is akarunk és merre is tartunk valójában.Sokan nyomasztónak és félelmetesnek tartják a humanoid robotokat
Vegyes fogadtatásra találtak azok a humanoid robotok, amelyeket egy Las Vegas-i techszalonban állítottak ki helyi idő szerint szerdán, mert sokan nyomasztónak és félelmetesnek nevezték őket. A robotokat fejlesztő techcégek képviselői mindazonáltal egyöntetűen hangsúlyozták: céljuk az emberekre minél inkább hasonlító szerkezetek kifejlesztése.Önjáró robot segíti a vírus elleni védekezést a Semmelweis Egyetemen
A koronavírust is elpusztítja az az automata robot, amely a napokban került a Semmelweis Egyetemre és UVC-fény kibocsátásával fertőtleníti környezetét – közölte az egyetem szerdán az MTI-vel.Egyes amerikai kórházakban robotok segítik az ápolók munkáját
A sürgősségi részlegeken az orvosi eszközök páciensek utáni fertőtlenítését vagy a speciális orvosi maszkok sterilizálását robotok végzik, sok helyütt az egyszerű takarítási munkákat is gépek vették át. Az ember nagyságú önjáró szerkezetek nemcsak fertőtlenítésre alkalmasak, hanem étel- vagy gyógyszeradagok kiosztására is. Ilyen gépeket alkalmaznak – már a járvány kitörése óta – a kínai Vuhanban, Thaiföldön, Szingapúrban, Franciaországban, valamint Ausztrália egyes vidékein is – derült ki az amerikai közszolgálati rádió (NPR) pénteki riportjából.Ajánljuk még