Pesti Srácok

Az USA után Magyarország is kiléphet az ENSZ globális migrációs csomagjából

null

Megállapodtak az ENSZ-tagországok pénteken a világszervezet globális migrációs csomagjának szövegéről, amely úgy teszi „biztonságosabbá és szabályozottá” a migrációt, hogy törvényessé minősíti a határok tetszés szerinti átlépését. Ugyanettől remélik az embercsempészet visszaszorítását is. A tagországokra jogilag nem kötelező, 33 oldalas, 23 célt megfogalmazó dokumentumot (The Global Compact for Safety, Orderly and Regular Migration) hivatalosan december közepén fogadják majd el a marokkói Marrákesben tartandó állam- és kormányfői értekezleten. Az Egyesült Államok még tavaly kivonult a tárgyalásokról, most pedig Szijjártó Péter ugyanezt fogja javasolni a magyar kormánynak is.

Ez az első olyan ENSZ-dokumentum, amely globálisan foglalkozik a migráció kérdésével, a szöveget másfél évig tartó egyeztetéseken hangolták össze. Miroslav Lajčák, az ENSZ-közgyűlés elnöke szerint a dokumentum jogilag nem kötelező jellegű, mégis meg fogja változtatni a világ viszonyulását a migrációhoz, akárcsak a 2030-as céldátumú, és ugyancsak nem kötelező Fenntartható Fejlődési Keretrendszer, amely a szegénység elleni harcra, a fejlődés elősegítésére és a környezet megóvására sarkallja a világot. Louise Arbour, az ENSZ-főtitkár nemzetközi migrációért felelős különleges képviselője azt hangoztatta, hogy a migrációs csomag keretet ad a nem biztonságos és szabályozatlan migráció visszaszorítására, és egyben megállapodás a tagországok közötti együttműködésről.

- mondta. Arbour szerint a legtöbb ország egyetért abban, hogy a jól kezelt migráció gyümölcsöző.

PestiSracok facebook image

Újabb lopakodó jogalkotás: előbb csak önkéntes, aztán mégis kötelező befogadás

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban a csomagról szóló tárgyalássorozatán felszólalva azt mondta, a magyar kormány első számú célja továbbra is az ország és a magyar emberek biztonságának megőrzése. Hangsúlyozta, hogy Magyarország nem ért egyet az ENSZ globális migrációs csomagjának végleges szövegtervezetével, mert annak középpontjában a migránsok jogai állnak, holott nemcsak rájuk kellene összpontosítani, hanem azoknak a jogaira is, akik a saját hazájukban szeretnének biztonságos és nyugodt körülmények között élni.

Szijjártó figyelmeztetett, hogy a korábban állítottakkal szemben a globális migrációs csomag a nemzetközi jogrendszer részévé fog válni, hivatkozási pont lesz a nemzeti és nemzetközi jogalkalmazásban, ezért írja elő, hogy minden országnak saját nemzeti programot kell kidolgoznia a csomag intézkedéseinek alkalmazására és végrehajtására. Megjegyezte, ez ugyanaz a folyamat, mint amit korábban „a kvótákkal játszottak le az Európai Unióban”: először azt a látszatot keltették, hogy a kvóták csak önkéntesek lesznek, majd a végén kötelezőek lettek. A külügyminiszter elmondta: mivel a csomag előírja nemzeti programok megalkotását a végrehajtás érdekében, szerdán arra tesz előterjesztést a kormánynak, hogy Magyarország lépjen ki a folyamatból, és tegye világossá, hogy semmilyen módon nem tartja önmagára nézve irányadónak a csomag egyetlen intézkedését vagy iránymutatását sem.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.