Pesti Srácok

Egykori krikettsztár kerülhet Pakisztán élére

Egykori krikettsztár kerülhet Pakisztán élére

Imran Hán egykori krikettsztár csütörtökön bejelentette pártja, az ellenzéki Pakisztáni Mozgalom az Igazságosságért (PTI) választási győzelmét a pakisztáni parlamenti választásokon, amelyek hivatalos eredményét még nem tették közzé.

Televíziós beszédében a PTI politikusa hangsúlyozta:

A miniszterelnöki tisztségre esélyes Hán szerint a demokrácia erősödött országában a választások nyomán, s egy "új Pakisztánt" ígérve, megfogadta, pártja másként fogja intézni a dolgokat az országban.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki.

Imran Hán egy sor, országát érintő külpolitikai kérdésről is szót ejtett. Mint mondta, kölcsönösen előnyös kapcsolatokra tötrekszik az Egyesült Államokkal, s békét akar a szomszédos Afganisztánban. Washington korábban azt vetette az iszlámábádi vezetés szemére, hogy nem hozott "érdemi intézkedéseket" a tálibok megfékezésére, akik Afganisztánban hajtanak végre terrorakciókat.

Kijelentette, hogy "kereskedelmi kapcsolatokat" szeretne kiépíteni másik szomszédjával, Indiával, amely ország egyben regionális riválisa is Pakisztánnak. Hán szerint az újdelhi és iszlámábádi vezetésnek tárgyalóasztalhoz kell ülnie, hogy rendezhessék a vitatott hovatartozású Kasmír körül kialakult helyzetet, amely miatt több háborút is vívtak egymással. Hán felajánlotta, hogy kivizsgáltatja az állítólagos választási csalásokkal kapcsolatos panaszokat.

A tisztségéből elmozdított kormányfő, Navaz Saríf, valamint a Pakisztáni Néppárt hívei továbbra is kitartanak álláspontjuk mellett, hogy a választásokat elcsalták.

- jelentette ki Navaz Saríf testvére, Shehbaz Saríf.

A központi választási bizottság korábban közölte: 48 százalékos feldolgozottság mellett, a PTI az előzetes eredmények állása szerint 113 mandátumot szerezhet, míg a kormányzó Pakisztáni Muzulmán Liga-Navaz (PML-N) 64, a Pakisztáni Néppárt (PPP) pedig 42 helyen vezet.

Megfigyelők szerint bár Imran Hán pártjának valószínűleg nem sikerül megszereznie a többségi kormányzáshoz szükséges 137 mandátumot, nem fog nehézségekbe ütközni, hogy koalíciós partnert találjon a kisebb tömörülések és a függetlenek közül. Hán populista választási kampánya során egy iszlám jóléti állam kiépítését ígérte a pakisztániaknak, és a kizsákmányoló politikai elit megdöntését tűzte ki céljául, amely szerinte a fejlődés legnagyobb kerékkötője az elszegényedett országban.

A szerdai választásokon a pakisztáni alsóház 270 mandátumáért folyt a küzdelem. További két helyre később választanak majd képviselőt, mert a jelöltek meghaltak, vagy kizárták őket. A 342 tagú parlamentben 272 képviselői helyet közvetlenül választanak, a fennmaradó 60 hely nőknek, illetve 10 a nem muszlimok számára van fenntartva.

A pakisztáni választási bizottság csütörtök reggel közölte: a parlamenti választások végleges eredményének közzététele rendszerhiba miatt késik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?