Pesti Srácok

Ezerháromszáz vasúti kocsit rendelt Egyiptom Magyarországtól

null

Az egyiptomi állami vasutak Magyarországról akarnak beszerezni 1300 vasúti kocsit, a tárgyalások még zajlanak, de vélhetően egy-két hónapon belül sikerül aláírni a megállapodást, amelynek értelmében a szerelvényeket egy magyar és egy orosz cég gyártja majd le konzorciumi formában, a finanszírozásról pedig az Eximbank gondoskodik - mondta a magyar-egyiptomi gazdasági vegyes bizottság csütörtöki üléséről a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára telefonon Kairóból.

Magyar Levente kiemelte, Magyarország számára történelmi jelentőségű ez a vasútfejlesztés, ugyanis ekkora nagyságrendű üzletet még nem bonyolítottak le a magyar járműgyártás történetében. Az államtitkár bizakodóan nyilatkozott az egyeztetésről, mert mint mondta, az ülésen az egyiptomi kormány képviselői egyetértettek abban, hogy a magyar finanszírozási ajánlat a legkedvezőbb.

Magyar Levente a részletekről elmondta, hogy a magyar Dunakeszi Járműjavító Kft. és az orosz Transzmasholding Hungary Zrt. hozta létre a gyártásért felelős konzorciumot. Továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy az Eximbank azzal a feltétellel vállalta a beruházás teljes finanszírozását, ha annak az értéknek, amit az 1300 vasúti kocsi előállítása képvisel, több, mint az 50 százalékát Magyarországon állítják elő. Az államtitkár szerint ez a megállapodás tölti majd meg tartalommal a Magyarország és Egyiptom közti kiváló politikai viszonyt. Hozzátette, az ülésen tárgyaltak még arról is, hogyan tudják Egyiptomban felhasználni a magyar technológiákat és tapasztalatokat a mezőgazdaság, azon belül az állattenyésztés és az intenzív növénytermesztés, illetve a vízgazdálkodás és szennyvízkezelés területén.

PestiSracok facebook image

- ismertette az államtitkár. Kiemelte, a KKM azért dolgozik, hogy az ezeken a területeken tevékenykedő magyar cégeket konkrét üzletekhez juttassa a következő időszakban. Mindezeken felül az államtitkár beszámolt a két ország felsőoktatási együttműködéséről. Pozitívumként értékelte, hogy csaknem ezer egyiptomi diák végzett magyarországi egyetemeken, és jelentős részük befolyásos pozícióban dolgozik az észak-afrikai országban. Szólt arról is, a magyar kormány meggyőződése, hogy Egyiptom társadalmi és gazdasági stabilitása nem csak magának az országnak, hanem a közel-keleti térségnek, Európának és azon belül Magyarországnak is legfontosabb érdeke.

Forrás: MTI; fotó: vaci.naplo.hu; a kép illusztráció

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.