Pesti Srácok

Nem volt túl sikeres az amerikai külügyminiszter észak-koreai látogatása

null

Észak-Korea értékelése szerint a Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vezette delegáció phenjani tárgyalásai "sajnálatos" kimenetelűek voltak, és a találkozókon Washington egyoldalúan próbálta rákényszeríteni Észak-Koreát arra, hogy feladja atomprogramját, s emiatt "meginoghat az atomfegyver-mentesítést illetően eddig szilárdan vallott" eltökéltségük.

A phenjani közlemény szombaton néhány órával azután jelent meg, hogy Pompeo termékenynek nevezte kétnapos phenjani tárgyalásait, amelyek - mint mondta - a jóhiszeműség jegyében zajlottak. Pompeo Kim Jong Csollal, az észak-koreai állampárt központi bizottságának alelnökével folytatott megbeszélést pénteken és szombaton.

Az amerikai külügyminiszter szerint több kérdésben is sikerült nagy haladást elérni, bár egyes területeken még van teendő, amelyet majd munkacsoportokban végez el a két fél. Hozzátette: az amerikai és az észak-koreai védelmi minisztérium tárgyalóküldöttsége július 12-én találkozik a két Korea határán fekvő Panmindzsonban, ahol az 1950 és 1953 között vívott koreai háborúban elesett amerikai katonák földi maradványainak hazaszállításáról tárgyalnak majd, valamint az észak-koreai rakétahajtóművek kísérleti telepének felszámolásáról.

Észak-Korea ezzel szemben kifejezetten borúlátóan összegezte az amerikai delegáció látogatását. A külügyminisztérium egyik szóvivője közleményében azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy elárulta a Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető között júniusban létrejött csúcstalálkozó szellemiségét azzal, hogy "egyoldalú és rablásszerű" követeléseket fogalmazott meg arra vonatkozóan, hogy Phenjan számolja fel nukleáris programját teljes egészében, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan módon.

PestiSracok facebook image

A phenjani közlemény szerint "nagyon aggasztó" kimenetelűek voltak a Pompeo által folytatott megbeszélések, mert azok egy olyan "veszélyes szakaszhoz vezettek, amely miatt meginoghat az atomfegyver-mentesítést illetően eddig szilárdan vallott eltökéltségünk".

- tette hozzá a szóvivő.

MTI; Fotó: The Japan Times

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.