Pesti Srácok

PM: több, mint öt éve tart a keresetek emelkedése Magyarországon

PM: több, mint öt éve tart a keresetek emelkedése Magyarországon

Óriási eredmény, hogy több, mint öt éve tart a keresetek emelkedése Magyarországon - mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira pénteken.

Hozzátette: 2012-2018 között 51 százalékkal emelkedtek a nettó keresetek, és a reálbérek - 2012-2017 között - is kimagasló ütemben, mintegy 32 százalékkal nőttek. A jövő évi költségvetésben az eddigi adókedvezmények megmaradnak: a legjelentősebbnek nevezte, hogy a szociális hozzájárulási adó mértéke 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkenhet. Ez 130 milliárd forint megtakarítást jelent a vállalkozásoknak, és a béremelésre is komoly fedezetet teremt - húzta alá.

A tárca MTI-nek küldött közleményében kiemeli: a folyamatos emelkedéshez a kormányzat közszférában végrehajtott béremelései, továbbá a versenyszféra növekvő munkaerő-kereslete és a hatéves bérmegállapodás járultak hozzá. A bérnövekedés folytatódását a 2019-es költségvetés is támogatja, hiszen a szociális hozzájárulási adó mértéke 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkenhet, ami a vállalkozásoknak további béremelésekre adhat mozgásteret. A közszférában is folytatódnak a bérfejlesztések, 2019-től tovább nő a katonák és a rendvédelmi dolgozók, valamint az egészségügyi szakdolgozók fizetése, az önkormányzati köztisztviselők és a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bérrendezését is tervezik, a költségvetés pedig fedezetet nyújt valamennyi, a korábbi években már megvalósult béremelési intézkedés továbbviteléhez is - írták.

A PM közölte: a nemzeti kormány célja változatlanul a teljes foglalkoztatás elérése és az, hogy a gazdasági növekedés eredményét a munkavállalók is egyre inkább érezzék. A növekvő bérek és a munkából élők számának dinamikus növekedése emellett a magyar gazdaság fellendülését is érdemben támogatja, párhuzamosan a költségvetés egyensúlyának megőrzésével.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: hir.ma

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.