Pesti Srácok

Százak gyűltek össze Isztambulban a betiltott meleg méltóság menetének napján

null

Több százan gyűltek össze vasárnap este Isztambul szívében, a Taksim tér közelében dacára annak, hogy Isztambul tartomány kormányzói hivatala előzőleg betiltotta a meleg méltóság menetét - jelentette az Evrensel török marxista napilap.

Az isztambuli meleg méltóság menetére 16. alkalommal került volna sor. A délutáni órákban a rendőrség vízágyúkkal és kordonokkal teljes blokád alá vette a környéket, lezárva minden olyan utcát, amely a metropolisz korzójához, az Istiklal útra vezet. A hatóságok senkinek, így az LGBT-közösség (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzszexuálisok) tagjainak sem engedték meg a belépést a környező utcákba. Rövid egyezkedést követően a néhány száz fős tömeg és a rendőrség végül megállapodott: az LGBT-aktivisták nem vonulnak fel, de felolvassák közleményüket. A közösség nyilatkozatában mindenekelőtt nemtetszését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a kormányzói hivatal betiltotta a vasárnapra tervezett menetet. Álláspontjuk szerint a kormányzóság bűncselekményt követett el azzal, hogy a ráruházott hatalmat ismét a társadalom egy adott csoportjának diszkriminációjára használta fel. Hangsúlyozták, hogy az LGBT-közösséget érő korlátozások nem a megmozdulásokra, hanem magára a létezés ezen formájára irányulnak.

- hangoztatták.

Isztambulban a méltóság menetét hivatalosan először 2016-ban tiltották be, de a rendőrség már az előző évben is fellépett az LGBT-aktivistákkal szemben. A 2015-ös hatósági beavatkozás során számos ember megsérült és többeket őrizetbe vettek. A török sajtó szerint a kezdetben csak 20-30 fős felvonulások résztvevőinek száma évről évre gyarapodott és 2013-ban már mintegy 100 ezren csatlakoztak a méltóság menetéhez. Ankarában a tartomány kormányzói hivatala 2017 novemberében a török társadalom érzékenységére hivatkozva határozatlan időre betiltotta a melegszervezetek rendezvényeit. Az intézkedés egyebek között filmvetítésekre, színházi előadásokra, nyilvános beszélgetésekre és kiállításokra is vonatkozik. Törökországban nem számít bűncselekménynek a homoszexualitás, mint számos más muzulmán országban, de a homofóbia széles körben elterjedt.

PestiSracok facebook image

Forrás:MTI, Fotó:888.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.