Pesti Srácok

Százhúsz áldozatot követelt az ISIS öngyilkos terroristájának robbantása

Százhúsz áldozatot követelt az ISIS öngyilkos terroristájának robbantása

Legalább 128 ember meghalt pénteken a délnyugat-pakisztáni Beludzsisztán tartománybeli, Kvetta városához közeli Másztungban, miután egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát egy választási kampánygyűlésen - közölte pénteken a tartományi belügyminiszter. A tartomány egészségügyi tisztségviselőinek közlése szerint a sebesültek száma is meghaladta a 120-at.

A merénylet a tartományi gyűlés képviselői tisztségéért induló egyik jelölt kampányát vette célba. A Beludzsisztán Avami Párt jelöltje életét vesztette a támadásban. A rendezvényen több, mint ezren vettek részt. A merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam dzsihadista szervezet jelentkezett. Az Európai Unió külügyi szolgálata közleményében elítélte a terrortámadást. Ez volt egy nap alatt a második, választási kampány elleni támadás Pakisztánban. Korábban az észak-nyugati Bannu városában robbantottak egy másik jelölt konvoja mellett, 4 ember halt meg és mintegy 40-en sebesültek meg. A Muttahida Madzsliszi-Amal (MMA) konzervatív pártszövetség színeiben induló képviselőjelölt túlélte a támadást. Kedden öngyilkos merénylő robbantotta fel magát az Avami Nemzeti Párt (ANP) kampányrendezvényén az ország északnyugati részén lévő Pesavarban, a támadásban 20-an meghaltak és 65-en megsebesültek. Életét vesztette egy tartományi képviselőjelölt is. A merénylet elkövetéséért a pakisztáni tálib mozgalom jelentkezett. A több szélsőséges csoportot alkotó pakisztáni tálibok több, mint egy évtizede harcolnak a kormány ellen. Az elmúlt években a hadsereg offenzíváit követően Pakisztán-szerte csökkent az erőszakcselekmények száma. Sok szélsőséges a szomszédos Afganisztánban keresett menedéket.

Pesavar a székhelye Haibár-Pahtunhva tartománynak, amelyet az ANP kormányzott 2008 és 2013 között. A tartomány területén 2009-ben nagyszabású offenzívát folytatott a hadsereg az iszlamista szélsőségesek ellen. A radikálisok válaszul az ANP több száz vezetőjével és támogatójával végeztek a 2013-as választások idején. A pastuk etnikai pártjának számító ANP kifejezetten ellenzi a tálibokéhoz hasonlóan szélsőséges csoportok tevékenységét.

Pakisztánban július 25-én tartanak általános választásokat. A hadsereg kedden bejelentette, hogy több, mint 371 ezer katonával szavatolja a voksolás békéjét és biztonságát.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.